A Vatikán XII. kerületi nagykövetségén száll majd meg Ferenc pápa Budapesten

2023. április 20. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Vatikán hazai nagykövetségén, a XII. kerületi Gyimes utcában száll majd meg budapesti látogatása során Ferenc pápa, írja a Blikk. Az ingatlanban, egy külön lakosztályon két éjszakát tölt majd az egyházfő, a svájci gárda és a Vatikán titkosszolgálata biztosítja majd a védelmét.

A magyar rendőrség a környék mellékutcáit is lezárja, az itt lakók csak speciális engedéllyel, ellenőrzés után mehetnek majd be. A látogatás miatt új térfigyelő kamerákat is szereltek fel a környéken. Lápossy Péter atya, a vatikáni követség titkára a lapnak azt mondta, biztonsági okokból semmit nem mondhatnak arról, hol lesz Ferenc pápa szobája.

Nem a XII. kerület utcái az egyetlenek, amiket az egyházfő látogatása miatt lezárnak. Mint itt megírtuk, egyelőre sem a szervező Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, sem a rendőrség, sem a BKK nem tudott arra választ adni, hogy miért van szükség a Kossuth tér közel egy hónapos, pápalátogatás miatti lezárására, miközben 2021-ben az építésre és a bontásra is elég volt tíz nap.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz látogatást Budapesten, a három nap alatt több nyilvános és nem nyilvános eseményen is részt vesz majd. Többek között pénteken találkozik Orbán Viktorral és Novák Katalinnal, 29-én szombaton a pápa a Papp László Sportarénába látogat, 30-án pedig szentmisét tart majd a Kossuth téren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!