Meggyanúsították a nevelőanyát a csomagtartóban talált kisfiú halálának ügyében

2023. április 17. – 11:56

Másolás

Vágólapra másolva

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanújával indított nyomozást a két napja egy kocsi csomagtartójában talált elhunyt kisgyermek ügyében a rendőrség – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. A lap azt írja, hogy a bűncselekménnyel a nevelőanyát gyanúsítják, az ügyben őrizetbe vétel nem történt. A főügyészség közölte azt is, hogy a szakértő megállapította, a kisfiú halálát fulladás okozta.

Kerestük a rendőrséget és az ügyészséget is, hogy megtudjuk, hány személyt hallgattak ki és hány személyt gyanúsítanak az ügyben, amint választ kapunk a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

A hétvégén számoltunk be arról, hogy egy kétéves gyerek halála miatt nyomoz a nyíregyházi rendőrség, a holttest egy autó csomagtartójában volt. Később az is kiderült, hogy a nevelőszülők mentek a rendőrségre azzal az autóval, amelyben rátaláltak a nyíregyházi kisfiú holttestére.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a gyerekek édesanyja egy 17 éves ilki lány, aki egy éve egy nyírségi anyaotthonban van legkisebb gyermekével. Másik két gyermekét kiemelték a családból, az RTL szerint a gyerekeket először egyházi otthonba helyezték el, majd idén januárban kerültek a nyíregyházi nevelőszülőkhöz.

Arról is beszámoltak, hogy a Nyíregyházi Egyházmegye közleményt adott ki, miszerint egy rendkívüli bizottságot hoztak létre a nevelőszülői hálózatban történt tragikus haláleset miatt. A bizottság célja, hogy segítse a rendőrök munkáját, valamint az érintetteket a gyászfeldolgozásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!