Boros Imre tisztázta: szerinte nem Oroszország, hanem Amerika szövetségesei vagyunk

2023. április 17. – 17:07

Másolás

Vágólapra másolva

Április 12-én szerdán adott interjút a HírTV-nek Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány minisztere, aki jelenleg a Nemzetközi Beruházási Bank igazgatósági tagja. A beszélgetés a bankra kivetett amerikai szankciókkal kezdődött, ebben a részben pedig Boros arról is beszélt, szerinte kiknek a szövetségese Magyarország.

Az interjúról mi is beszámoltunk, ezt a mondatot kiemelve: „Ha Oroszországot akarják ütni, akkor egyik szövetségesét ütik, Magyarországot. Ez alapján a cikket azzal a címmel jelentettük meg, hogy: A kémbank magyar igazgatósági tagja elismerte: Magyarország momentán Oroszország szövetségese

Az interjú után a Nemzetközi Beruházási Bankot és Boros Imrét is megpróbáltuk keresni, a bank azonban nem válaszolt, Borost pedig csak most tudtuk elérni.

Kiderült, hogy félreértettük a szavait, amiért tőle és az olvasóktól is elnézést kérünk.

Az interjú és cikkünk megjelenése után három nappal kezdett el az interneten terjedni a hír, miszerint Boros nem is ezt mondta. Ekkor megnéztük még egyszer, pontosan mit mondott, ami ez volt:

Hír Tv: Hogy vette az amerikai bejelentést a Nemzetközi Beruházási Bank elleni szankciókról?
Boros Imre: „Úgy gondolom, hogy egy lépéssel le vannak maradva az urak. Mert ha Oroszországot akarják ütni, akkor tulajdonképpen egyik szövetségeséket ütik, Magyarországot, tudniillik mi vagyunk az első számú részvényesei ennek a banknak egy jó ideje.”

Az idézet második mondatában nem derül ki teljesen egyértelműen, hogy a szövetségesük szó Oroszország, vagy az Egyesült Államok szövetségesére vonatkozik, bár a nyelvtani szerkezetből az Egyesült Államok tűnik valószínűbbnek. (A pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy Boros a szövetségesüket szóban az ü-t é-nek ejti, ami miatt azt elég könnyű szövetségesét-nek érteni. Ebben az esetben az Oroszországra vonatkozna). Az említett rész a videóban itt látható:

A volt miniszter most a Telexnek

megerősítette, hogy rosszul értelmeztük a mondatát, abban Magyarországról, mint az Egyesült Államok szövetségeséről beszélt.

Ezt utólag kiegészítette azzal, hogy itt a NATO-szövetségre gondolt, szerinte a szankciókkal ugyanis Magyarország mellett a szintén tag Romániát és Bulgáriát büntette főleg az Egyesült Államok.

A félreértés tisztázása után bocsánatot kértünk Boros Imrétől, amit ő elfogadott.

Az interjúról szóló eredeti cikkünket módosítottuk, az itt olvasható, a Beruházási Bankról szóló részletes cikkünk pedig ezen a linken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!