Néhány fa közé építenek lombkoronaösvényt Balatonbogláron

2023. április 16. – 12:42

Másolás

Vágólapra másolva

Balatonbogláron is lombkoronaösvényt terveznek építeni, az ösvény a Várdombra kerül majd, néhány fa közé. A dolog érdekessége, hogy az ösvényt a pár méterre található balatonboglári gömbkilátó mellé tervezik építeni, derül ki az ATV riportjából.

A beruházást a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatából valósítják meg, összesen félmilliárd forintot szánnak a lombkoronaösvény kiépítésére. Balatonboglár polgármestere, Mészáros Miklós az ATV-nek azt mondta, az ösvény mintegy 500 méteren fut majd végig a domb keleti és nyugati gerincén. Mint a polgármester elmondta, az egyik oldalon a fák lombkoronájában, 10 méter magasan húzódik majd az ösvény, a másik oldalon egy kilátópontban végződik majd, balatoni panorámával.

A helyiek az ATV-nek azt állították, ők örülnek az ösvénynek, „ennek legalább van értelme” a fák nélküli nyírmartonfalvai ösvényhez képest. A balatonboglári sétány nyár elejétől lesz látogatható.

Az idei év erős eddig természeti kilátók építéséből, nemrég a Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván úgy építettek például uniós támogatással ilyen sétányt, hogy körülötte tarra vágták az erdőt. A különös megoldás után nem sokkal jött az alföldi kilátó, Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre építettek, mindössze másfél méter magas törpekilátót a nagyérdeműnek. Budapest főtájépítésze is megszólalt a lombkoronasétányokról: úgy fogalmazott, a lombkoronasétány inkább káros, mint hasznos, és már egy polgármester Móricka-rajza alapján is megépíthetik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!