Nem árulja el a kormány, hány család otthonfelújítási támogatási kérelmét utasították el

2023. április 13. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

A közérdekű adatigénylés ellenére egyelőre semmilyen információt nem közöl arról sem a kormány, sem az illetékes szervezet, hogy hány család otthonfelújítási támogatás iránti kérelmét utasították el – írja a Privátbankár Ujhelyi István európai parlamenti képviselő közérdekű adatigénylésére hivatkozva, amely hosszúra nyúlt, de így sem hozott eredményt.

A képviselő azért firtatta, hogy hány támogatási kérelmet utasítottak el, mert számos állampolgári megkeresést kapott, amelyekben

nagyszámú elutasításról, túlzott és nehézkes adminisztrációról számoltak be az érintettek– javítani például csak egyetlen alkalommal lehetett a beadott dokumentáción, ha másodjára is valami hibát, vagy hiányosságot talált az állami ellenőrzés, akkor a pályázók automatikusan elestek a visszatérítési lehetőségtől.

De érdemben felmerült annak a kérdése is, hogy mennyiben tudtak élni ezzel a támogatási formával azok, akiknek egyébként nem volt elegendő forrásuk az otthonfelújítás költségeinek felét előteremteni.

Ujhelyi szerint azért is lenne fontos ez az adat, mert amennyiben nagy százalékban utasítottak el pályázatokat, az megkérdőjelezheti a program valódi sikerét.

A képviselő kérdéseit elküldte a Pénzügyminisztériumnak, az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, valamint a Miniszterelnökségnek is, akik a törvényi határidők mindegyikét kihasználva végül azt közölték: nem adatkezelők az ügyben. A Magyar Államkincstártól érkezett válasz, de nem a kérdésre.

Csak azt írták, hogy a kormány az otthonfelújítási program 2021-es kezdete óta 295 ezer család otthonának felújítását támogatta összesen több mint 620 milliárd forinttal. A két évre meghirdetett program tavaly december 31-i határidejének lezárulta előtt kiugró mennyiségű, több mint százezer igénylés érkezett a Magyar Államkincstárhoz. A kincstár megnövelt létszámmal, folyamatosan végzi a kérelmek elbírálását. A programot lezáró, végleges adatok még nem állnak a Magyar Államkincstár rendelkezésére. Az elutasításokra viszont nem tértek ki.

A Privátbankár szerint

nehezen érthető, hogy ha a befogadott kérelmekről van adat, hogyan nincs a nem pozitívan elbírált pályázatokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!