Mosószer-alapanyag miatt habzik a patak Ceglédbercelnél

2023. április 12. – 11:29

Mosószer-alapanyag miatt habzik a patak Ceglédbercelnél
Április 8-a óta habzik a patak a ceglédberceli horgásztavak közelében – Fotó: Fehér János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Napok óta jelentős habképződést figyeltek meg Ceglédbercelnél a Gerje-patakon, és most már azt is tudni lehet, hogy milyen anyag került az élővízbe.

„A Gerje-csatorna vizéből vett minták vizsgálata mosószer-alapanyagaként
használatos felületaktív, ana-detergens emelkedett értékét mutatta ki. A
Gerje-csatornában halpusztulást és egyéb élőlény pusztulását nem
tapasztaltuk” – írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóosztálya.

A vízügy szerint a szennyezés vélhetően a szennyvízcsatorna-hálózaton
keresztül történt, egyszeri, jelentősebb bebocsátásként. A szakemberek szerint a szennyezés megszűnésével a habképződés is befejeződik majd. A keletkezett habot nem távolítják el, idővel természetes úton eltűnik majd. A vízügy ezzel együtt fokozottan figyelik még az érintett területet.

A patak habzásáról azt írtuk, hogy többen az albertirsai szennyvíztisztító telepet sejtik a szennyezés hátterében, mert már többször előfordult, hogy kapacitáshiány miatt erős terhelést kapott a Gerje, ugyanakkor a telepet üzemeltető Daköv Kft. cáfolta azt, hogy közük lenne a habzáshoz, de azt elismerte, hogy az üzemeltetéssel problémáik vannak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!