Szerdán kordont bontottak a Karmelitánál, a kormányülésre érkező Orbán a hátsó bejáraton ment be

2023. április 6. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán reggel újra kordont bontott a Momentum a Karmelitánál. A helyszínen nagy volt a rendőri készültség, mivel éppen kormányülés kezdődött az épületben, egymás után érkeztek a kormánytagok az épülethez, Orbán Viktor viszont a hátsó bejáraton ment be. A rendőrök 10 óra után sorfalat álltak a Karmelitánál, és elkezdték visszaépíteni a kordont, itt volt egy kis dulakodás a képviselők és a rendőrök között.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ rövid közleményben reagált az ellenzéki képviselők akciójára: „A Momentum mai cselekedete nem más, mint reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett akciója, akik így akarják magukra felhívni a figyelmet, hiszen népszerűségük folyamatosan csökkent az elmúlt egy évben” -írták.

A szerdai eseményen próbáltuk kérdezni a kormányülésre érkező képviselőket is:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!