Ezek voltak a kormányinfó legfontosabb kijelentései

2023. április 6. – 13:12

Másolás

Vágólapra másolva
  • Idén biztosan marad a rezsicsökkentés, segítik a kis- és közepes vállalkozásokat.
  • Elavultak a vízhálózatok, ezért a kormány átfogó felújításba kezd.
  • A kormány akár másokkal együtt is megvenné a Budapest Airportot, Gulyás szerint akár a Mol is beszállhat.
  • Hiába az alacsonyabb piaci árak, a kormány május után sem módosítja az átlag felett fogyasztókra vonatkozó lakossági piaci árat.
  • Még ebben a hónapban dönt a kormány az árstopok meghosszabbításáról.
  • Árstoprazzia: rengeteg boltban nem rakták ki a polcra az árstopos terméket, ami bent volt a raktárban. Az ellenőrzés alapján több mint 300 eljárást indítottak, 179 ügyben jogsértést is megállapítottak.
  • A svédek NATO-csatlakozásának jóváhagyásához „bizalomépítésre van szükség”. Gulyás Gergely szerint a svédeknek kell kitalálni, hogy mivel lehet megnyeri a bizalmukat.
  • Gulyás Gergely szánalmasnak, gyermekdednek és abszurdnak nevezte a Momentum és Hadházy Ákos kordonbontását.
  • A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormánynak a járvány alatt az emberélet számított, így nem vizsgálják, hogy túlárazott volt-e a lélegeztetőgép-beszerzés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!