A kormány is jóváhagyta, 2032-ig biztosan lesz F1-futam a Hungaroringen
2023. március 30. – 22:07
A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján az utolsó akadály is elgördült az elől, hogy a Hungaroring Sport Zrt. újabb szerződést kössön a Forma–1 amerikai jogtulajdonosával, a Liberty Mediával, így 2032-ig biztosan marad a Magyar Nagydíj.
A határozat szerint a kormány egyetért a versenypálya és az ahhoz kapcsolódó létesítmények fejlesztésével, hogy a Magyar Nagydíjat 2032-ig meg lehessen ott rendezni, és ennek érdekében felhívja a gazdaságfejlesztési minisztert, hogy tegye meg az ehhez szükséges intézkedéseket. A határozatból az is kiderült, hogy a 2024-es futam jogdíja egészen pontosan 49 684 662,80 dollár lesz, ezt követően pedig évente két százalékkal fog növekedni ez az összeg.
Ez komoly összegnek tűnik, ám ahogy Gyulay Zsolt MOB-elnök, aki főállásban a Hungaroring Sport Zrt. elnöke, a Telexnek adott interjújában nemrég elmondta, a haszon szerinte kézenfekvő. Gyulay úgy érzi, a Forma–1 mögött érezhető nemzeti konszenzus van, tapasztalatai szerint az ellenzéki oldalról sem támadják, mert szerinte kompaktul működik az esemény, egy tisztességes projektnek gondolják.
Gyulay akkor azt is elmondta, hogy a pálya felújítása elengedhetetlen, a teljes közműrendszer cserére szorul: az ivóvíz- és szennyvízhálózat, az erősáramú hálózat, hogy csak a legfontosabbakat említsük – az ezzel kapcsolatos munkálatok már el is kezdődtek. Második körben az új főépület és az új főtribün felépítése következik majd, amelyre most már kijelenthető, hogy meglesz majd a kellő forrás is.