Megtalálták az eltűnt tolnai fiút

2023. március 28. – 17:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd délután Tolna-Mözs megtalálták azt az ötéves kisfiút, aki még hétfő délután tűnt el, írja a Blikk.

A lap információi szerint egy drón vette észre az ötéves fiút egy búzatáblában. A Blikk úgy tudja, hogy valószínűleg a keresőegységek többször is elmentek mellette, de a fiú szándékosan elbújhatott előlük.

Az autista kisfiú a tolna-mözsi Temető utcai otthonából tűnt el hétfő délután öt óra körül, a TEK is kereste, a környéken pedig élőláncos keresést is bevetettek, illetve a város riasztórendszerén is közzétették az eltűnést.

A fiú édesanyja elmondta a Teol.hu-nak, hogy ő épp nem volt otthon, amikor a gyerek eltűnt, az idősebb fiával tartott hazafelé az iskolából. A férje volt otthon a kisebb gyerekekkel, amikor a viharos szél kinyitotta a kaput és felborított mindent az udvarban.

A férfi épp a kertből pakolta be a játékokat a házba, a kisfiú pedig az egyik pillanatban még mesét nézett az egyik szobában, egy óvatlan pillanatban azonban kimehetett az udvarra, és amíg az édesapja nem figyelt, kimehetett a kapun.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!