Navracsics szerint az egész nemzetgazdaságnak rossz, ha Budapest leszakad

2023. március 23. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha Budapest nem kapja meg a megfelelő támogatást, ha leszakad a fővárosok közötti versenyben, annak az egész magyar nemzetgazdaság a kárát látja” – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Komárom-Esztergom megye gazdasági évnyitóján az MTI összefoglalója szerint.

A gazdasági miniszter az évnyitón arról beszélt, hogy a főváros mellett Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye nyújt kiemelkedő gazdasági teljesítményt, és esélyük lehet, hogy Budapesthez képest önálló gazdasági profillal rendelkező megyék legyenek.

Navracsics Tibor Budapestről elmondta, hogy jóval az Európai Unió átlagos fejlettsége felett teljesít, de szoros versenyben kell helyt állnia a szomszédos fővárosokkal.

Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ha a főváros nem kapja meg a megfelelő támogatást, akkor leszakad, az pedig az egész nemzetgazdaság számára káros lehet. Navracsics egyébként a 3-as metró hétfői átadóján azt mondta, hogy a projekt jól mutatja: lehet együttműködés a főváros, a kormány és az EU között.

Egy csütörtökön megjelent interjúban Lázár János is arról beszélt, hogy azon fideszes politikusok közé tartozik, akik Budapest fejlődését szeretnék, a fővárost pedig régiós központként meg kell erősíteni, de hozzátette, hogy emellett a „gyorsítósávot” már a vidék előtt is meg kell nyitni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!