Januárban még az MSZP mutatta be polgármesterjelöltként, márciusban már a DK igazolta le a pápai képviselőt

2023. március 16. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Grőber Attila, az MSZP pápai alapszervezetének elnöke, önkormányzati képviselője, az ellenzék volt pápai polgármester- és országgyűlési képviselőjelöltje a Facebookon jelentette be, hogy átlép a Demokratikus Koalícióba.

Grőber Attila történelem-filozófia tanár egy pápa gimnáziumban tanít, emellett pedig önkormányzati képviselő a városban. Január végén még az MSZP jelentette be, hogy őt indítják a 2024-es önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként Gyurcsány Ferenc és Kövér László szülővárosában.

Grőber bejegyzésében azt írta, „sok belső vívódás után” hozta meg a döntést, hogy 25 év után kilép az MSZP-ből, de hangsúlyozta:

„semmilyen módon nem zsaroltak meg, semmiféle politikai nyomás nem ért”.

„A Demokratikus Koalíció évek óta az MSZP természetes szövetségese volt itt Pápán. Közös jelöltekkel indultunk az önkormányzati választáson, az előválasztáson, majd az országgyűlési választásokon is együtt dolgoztunk. Ezt a munkát fogjuk folytatni, és ehhez a közös munkához hívunk mindenkit, mert van elég dolgunk. Mindent megteszek, hogy Pápán erős baloldali közösséget teremtsünk, ehhez szükség van a DK és az MSZP tagjaira és aktivistáira is” – írta.

A Demokratikus Koalíció közleményében azt írta: „Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan ember érkezett közénk, aki öt ciklus óta élvezi a pápaiak bizalmát”.

Grőber a bejegyzésben nem írja, az átigazolás ellenére továbbra is tervezi-e, hogy elindul a polgármesteri székért a 2024-es önkormányzati választáson.

Frissítés 13:00

Grőber kilépésével kapcsolatban kerestük az MSZP-t is, cikkünk megjelenése után azt válaszolták:

„Tudomásul vesszük Grőber Attila döntését.

Korábban meghozott kongresszi döntésünk értelmében azt, aki korábban az MSZP színeiben indult el, az MSZP színeiben lett polgármester vagy önkormányzati képviselő, de azután átült egy másik pártba, azt nem tudjuk automatikusan támogatni, így Grőber Attilát sem, csak akkor, ha részt vesz egy előválasztáson, és azt megnyeri.

Az MSZP közössége magánéletéhez további sok sikert kíván.”

Az elmúlt hónapokban több ellenzéki politikus is átlépett korábbi pártjából a DK-ba. A párt gyarapodásáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!