Rágalmazás miatt ítélték el Kósa Lajos ügyvédjét, miután hamis információkat adott az Origo újságírójának

2023. március 16. – 19:59

Rágalmazás miatt ítélték el Kósa Lajos ügyvédjét, miután hamis információkat adott az Origo újságírójának
Fiák István (balra) és Kósa Lajos (középen) Tusványoson 2018-ban – Fotó: Veres Nándor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Rágalmazás miatt ítélte el a bíróság Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő ügyvédjét, Fiák Istvánt, aki valótlan információkat adott az Origo újságírójának Czeglédy Csaba DK-s politikus ügyében, írja a 24.hu. Az elsőfokú ítélet megrovásban részesítette Fiákot, és arra kötelezte, hogy fizessen meg 10 ezer forintot Czeglédynek. A lap szerint Kósa Lajos ügyvédje fellebbez a döntés ellen.

Az Origo újságíróját, Kovács Andrást szintén rágalmazás miatt ítélték el korábban.

A bíróság szerint a 2017-es cikkben „Kovács kizárólag Fiák megkeresésével kísérelte meg a tények feltárását”, az információ hitelességét pedig nem ellenőrizte, az érintettet nem kereste fel, és a hatóságokhoz sem fordult felvilágosításért. Nem tartotta be a szakma alapvető szabályait, és nem járt el jóhiszeműen sem.

Kovács a Fiáktól kapott információkra hivatkozva valótlanul állította, hogy a Czeglédy Csaba által vezetett cég a munkaerő-kölcsönzés piacán úgy kívánt piaci előnyt szerezni, hogy az iskolaszövetkezeti diáktagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta, vagyis gyakorlatilag bűncselekmény elkövetésével vádolta meg Czeglédyt.

Fiák a DiákÉSZ (Diákvállalkozások Országos Érdekvédelmi Szövetsége) érdekképviseleti szerv vezetőjeként értesült az állítólagos visszaélésekről.

A cikk miatt az Origo végül helyreigazítást közölt, Kovácsot pedig 2019-ben első fokon, 2021-ben másodfokon is elítélték rágalmazásért, amit tavaly a Kúria is megerősített. Kovács András az utolsó szó jogán felfedte forrását, aki nem volt más, mint Kósa Lajos ügyvédje. Így indult eljárás rágalmazás miatt Fiák István ellen is.

Kovács András egyébként 2021-ben, tehát az elsőfokú elmarasztaló ítélet után állami kitüntetést kapott, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatú kitüntetettje lett. A díjat Magyarország köztársasági elnöke, aki akkor még Áder János volt, a miniszterelnök, azaz Orbán Viktor előterjesztésére adományozta oda azzal az indoklással:

„Kovács András újságíró, az origo.hu hírszerkesztője a hiteles hírközlés igénye mellett a keresztény, konzervatív értékek következetes képviseletére is nagy hangsúlyt fektető, magas színvonalú újságírói tevékenysége elismeréseként.”

Czeglédy Csabát még 2017. június 14-én vették őrizetbe költségvetési csalás gyanúja miatt, őt és társait azzal gyanúsították meg, hogy egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, több milliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezetet működtettek. A gyanú szerint Czeglédy egy diákmunkásokat közvetítő gazdasági társaság vezetőjeként többszintes céghálót működtetett, ezzel elkerülve a közterhek megfizetését, és legalább 3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozva vele a költségvetésnek 2013 és 2016 között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!