Iványi Gábor: Nem volt elég 175 év ahhoz, hogy a 12 pont kívánságai megvalósuljanak

2023. március 15. – 17:47

Másolás

Vágólapra másolva

Molnár Piroska színművész Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versét szavalta el, majd Iványi Gábor lelkész beszélt a 12 pontról.

„Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését?” – tette fel a kérdést. „Igen!” – vágta rá a közönség.

„Elég volt-e a 175 év ahhoz, hogy ez az óhaj, ez a kívánság megvalósuljon?”

– kérdezte Iványi. Szerinte nem, mert az egyetlen ellenzéki lapban hamis propaganda kell hogy megjelenjen, hogy életben maradjon a lap. A lelkész szerint restek voltak, nem tudtak áldozatokat hozni, hogy ezek a szent dolgok megvalósuljanak.

Molnár Piroska és Iványi Gábor a színpadon – Fotó: Bődey János / Telex
Molnár Piroska és Iványi Gábor a színpadon – Fotó: Bődey János / Telex

Iványi arról beszélt, olyan kormányt kívánnak, ahol nem a belügyminiszter irányítja az oktatást és egészségügyet, ahol vallási egyenlőség van, ahol a Magyar Nemzeti Bank afelett őrködik, hogy ne lopják el a pénzünket, ahol nem küldik rá a NAV-ot a politikai ellenfeleikre. „Kívánjuk, hogy az ország az unió tagja legyen, és testvére legyen Ukrajnának, amely békében kíván élni” – mondta Iványi.

Amíg nem lesz béke a különböző politikai irányok között, addig újabb 175 évnek kell eltelnie szerinte ahhoz, hogy feltehessük a kérdést: ment-e előrébb a világ?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!