Gyurcsány Ferenc szokás szerint jól odamondott

2023. március 15. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

A DK Egyetem téri megemlékezésén Gyurcsány Ferenc pártelnök lépett először színpadra, és az ünnep apropóján ekézte a kormányt.

Szerinte 1848 lényege „nem a beszéd, hanem a szembesülés: teszed-e, amit az ünnepeltek tennének a te helyedben?”, utalva arra, hogy a DK olvasatában ma is hősiesen küzdeni kell a szabadságért.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Orbánt zsarnoknak nevezte, akivel megküzdeni és nem tárgyalni kell, „a talpnyalóknak, kollaboránsoknak” pedig azt üzente: aki a zsarnoknál kegyet keres, az végül szolgaságot talál. Azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy versben is mondhatott volna beszédet, de egy kis Ady- és Petőfi-olvasás után rájött, hogy ők ebben jobbak. Illetve elküldte a kormányt a pokolba, és közölte, hogy Magyarország szerinte egyáltalán nem fogja megkapni az uniós pénzeket, hiába van „hunyászkodásban a dölyfös úr”.

A teljes beszéd lényegét itt foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!