Dobrev Klára: Ellopták tőlünk a nemzeti gondolatot

2023. március 15. – 16:44

Dobrev Klára: Ellopták tőlünk a nemzeti gondolatot
Dobrev Klára ünnepi beszéde a budapesti Egyetem téren – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Hideg szél fúj, de megküzdünk az elemekkel. Az Orbán-rendszer elleni küzdelemre készülünk. Mit nekünk egy kis szél, ugye?” – kezdte beszédét a DK március 15-i rendezvényén Dobrev Klára, akit „Magyarország egyetlen reményeként” és az „Orbán-rendszer legádázabb ellenségeként” konferáltak fel a színpadra az Egyetem téren.

Dobrev arról beszélt, hisz abban, hogy megvan a magyaroknak a közös hitük és akaratuk, egyet tudunk érteni fontos kérdésekben, hiába próbálják meg Orbánék elhitetni, hogy a nemzet kizárólag a hatalmasokról szól és egymás ellenségei vagyunk. „Néha úgy érzem, mintha már el is fogadtuk volna, hogy mi, magyarok nem tudunk egyetérteni – fogalmazott. – Az ország szétszakadása egyenes következménye az orbáni politikának.”

A DK EP-képviselője szerint estig lehetne sorolni, mi mindent loptak el az elmúlt 13 évben, de a legfontosabb az a gondolat, „amelynek hiánya megbénít minket.”

„Ellopták tőlünk a nemzeti gondolatot.”

Az első feladat a nemzeti gondolat visszavétele lesz. „Mi mind magyarok vagyunk, és hazafiak – folytatta. – Szándékosan azt akarták, hogy csak te legyél és én, ne legyen olyan, hogy mi. Mert ha nincs mi, nincs közös Magyarország. Ha nincs közös Magyarország, nem lehet közös cél, remény. Ha nincs remény, nincs ellenállás. Ezért lopták el tőlünk a nemzeti gondolatot.”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Amit Orbán nemzeti politikának nevez, a DK-s politikus szerint valójában a nemzet érdeke elleni politika, mert a közös nemzet gondolatát tagadja.

Két csatát már elvesztettünk Dobrev szerint. Orbán felrúgta azt a 33 éve kötött közmegegyezést, hogy nem akarunk pártkádereket, pártpropagandát és pártállamot. Újra olyan időket élünk – folytatta –, hogy csak az számít, kinek milyen kapcsolatai vannak a pártközponttal.

„Csak az érvényesülhet, aki behódol a kedves vezetőnek.”

Az egyik oldalon urizálnak, a másik oldalon pedig nyomor van.

„A szabad és igazságos Magyarországot nem engedjük tovább felszámolni” – jelentette ki. Közös akaratunk az is Dobrev szerint, hogy beleszólást kapjunk a közös dolgainkba. „Soha rólunk semmit ne döntsenek el nélkülünk” – fogalmazott.

A harmadik közös akaratunk, vágyunk a DK EP-képviselője szerint, hogy nekünk jár az európai élet és biztonság.

„Orbán politikája kiszakítja Magyarországot az Európai Unióból és a NATO-ból, ha hagyjuk. Nem hagyjuk. Ez lesz az utolsó csatánk. Meg kell küzdenünk, és meg kell nyernünk.”

Dobrev Nagy-Britanniát hozta fel példának, ahol megtörtént a tragédia, amikor megszavazták a brexitet. Könnyebb az EU-t hibáztatni, mint szembenézni a hibáinkkal – fogalmazott. „Nekünk az Európai Unió az életünket jelenti, a megmaradásunkat e népek tengerében.”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Elvették a demokráciát és a tiszta, szabad országot. Visszaszerezzük a közös vágyainkat” – mondta Dobrev, aki szerint nem szabad feladni a reményt, hogy van kormányzóképes alternatíva. „Magyarország európai, tisztességes lesz, vagy nem lesz. Ez a kérdés, válasszatok!” – zárta beszédét.

A DK március 15-i rendezvényén pár száz fő vett részt az Egyetem téren. Gyurcsány Ferenc után Szücs Balázs VII. kerületi alpolgármester beszélt, majd Dobrev Klára lépett színpadra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!