Vizsgálatot követel a DK a tömegbaleset után
2023. március 13. – 14:23
Negyvenegy jármű, köztük öt kamion ütközött az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kivezető oldalon múlt hét szombaton délután. A járművek közül 19 kiégett, köztük az egyik kamion utastere is. A balesetben egy ember meghalt, harminckilencen pedig megsérültek, a rendőrség a történteket büntetőeljárás keretei között vizsgálja.
Szükséges lenne azonban azt másként is kivizsgálni, legalábbis a DK erre szólított fel, írja az MTI. A DK-s Mustó Géza, kőbányai alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy órákkal a tömegszerencsétlenség előtt már történt egy baleset majdnem ugyanott az autópályán, „mégsem tett senki semmit”.
A politikus szerint az országnak joga van tudni, hogy ki hibázott: az Országos Meteorológiai Szolgálat, esetleg az M1-es autópályát is üzemeltető cég, vagy pedig maga a rendőri vezetés, amiért nem zárta le az autópályát, hogy elkerülhető legyen egy ilyen baleset.
A Telex az ügy kivizsgálásáról érdeklődött Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnél és a Miniszterelnökségnél is, amint választ kapunk valahonnan, frissítjük cikkünket.