Tömegbaleset az M1-esen: 40-nél is több autó és kamion karambolozott a porviharban, 19 közülük ki is gyulladt

2023. március 11. – 15:59

frissítve

Tömegbaleset az M1-esen: 40-nél is több autó és kamion karambolozott a porviharban, 19 közülük ki is gyulladt
Fotó: Lakatos Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva


Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Herceghalomnál szombat délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség első információi szerint több személygépkocsi és egy kamion ütközött a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a kamion átcsúszott a szembejövő sávba, ezért az autópályát mindkét irányban lezárták. A balesetben többen megsérültek, és több autó is kigyulladt.

Azóta a katasztrófavédelem frissítette az információkat:

Harminckét személyautó, öt kisteherautó és hat kamion érintett az M1-es autópályán,

Mány térségében történt balesetben, amely a sztráda 30-as kilométer-szelvényénél, a Győr felé vezető irányban következett be. A járművek közül

tizenkilenc személyautó, egy kisteherautó és egy kamion gyulladt ki.

Fotó: Lakatos Péter / MTI Fotó: Lakatos Péter / MTI
Fotó: Lakatos Péter / MTI
Fotó: Lakatos Péter / MTI

A rendőrség közlése szerint a balesetben összesen 39 ember sérült meg, melyből egy személy életveszélyes, 13 fő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Tömeges baleseti protokollnak megfelelően riasztott több mentőhelikoptert is a Mentőszolgálat, tájékoztatott Győrfi Pál szóvivő. Az első visszajelzések szerint körülbelül

a sérültek fele súlyosan, másik fele könnyebben sérült,

hogy pontosan hányan vannak és hogy milyen sérüléseket szenvedtek, erről a helyszíni ellátás végén tudnak beszámolni. A sérültek magas számára való tekintettel több kórházba is szállítják a sérülteket.

A másik irányban, a Budapest felé vezető oldalon két gépkocsi ütközött össze, ezek a járművek nem égtek ki. A tatabányai, a bajnai, a törökbálinti, a nyergesújfalui, a székesfehérvári, a fővárosi hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér vármegyei és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat érkezett az esethez.

Négy mentőhelikopter és több mentőegység is érkezett a helyszínre, de a viharos szél és porfelhő nehezíti a mentésben résztvevők munkáját.

Fotó: Police.hu Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

Információk szerint tűz már nincs a helyszínen, az egységek visszahűtötték és áramtalanították a járműveket. A társhatóságok is az esetnél dolgoznak, a forgalom mindkét irányban áll az érintett útszakaszon,

a közlekedést az 1-es főútra terelik.

Az MKIF Zrt. közlése szerint a Budapest felé vezető oldalt is le kell zárni a mentés idejére, ezért kérik, hogy a Budapest felé közlekedők Bicskénél, a Győr irányába haladók pedig Herceghalomnál térjenek le az autópályáról, hogy elkerüljék a torlódást.

A tatabányai, a bajnai, a törökbálinti hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat érkezett az esethez, és további tűzoltóegységeket is a helyszínre vezényeltek. A forgalom mindkét irányban áll az érintett útszakaszon – írta a Katasztrófavédelem.

(Videó forrás)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!