Nyolc megyében nőtt az influenzások száma a múlt héten

2023. március 9. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 65 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Február 27. és március 5. között 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 65 700 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak, a betegek 44,1 százaléka gyerek, 28,7 százaléka 15 és 34 év közötti volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,3 százaléka, 6,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Nyolc megyében nőtt, ötben csökkent az influenzások aránya, hét területen pedig stagnált az előző héthez képest.

A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Beregben, Csongrád-Csanádban és Somogyban volt, míg Pest, Vas és Nógrád vármegyében a legkevesebb.

Öt megyéből érkezett jelentés az influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról, ezek gyermekközösségeket érintettek. Az NNK laboratóriumába a múlt héten 268 betegtől érkezett légúti minta. A beküldött 150 minta közül 69-ben az influenza valamelyik típusát, 11-nél koronavírust, háromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.

Közölték azt is, hogy kórházba 329 embert vettek fel a múlt héten súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 63-an szorultak intenzív ellátásra. A 329 beteg 31,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 40,7 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt.

A kórházi ápolást igénylő betegek közül 75-nél az influenzavírus, 55-nél a SARS-CoV-2 és 46-nál az RSV állt a megbetegedés hátterében. Az RSV-pozitív betegek 69,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 67,3 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt – olvasható a közleményben.

Müller Cecília országos tisztifőorvos január 12-én jelentette be az influenzajárvány kezdetét, ami miatt azóta több kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el, legutóbb például a szolnoki Hetényi Géza kórházban is.

Az RSV, vagyis a légúti óriássejtes vírus sima megfázásnak tűnhet, de újszülötteknél, csecsemőknél és időseknél is komoly veszélyt jelenthet. A felsőlégúti tünetekkel akkor kell azonnal orvoshoz fordulni, ha szapora légzést, zihálást, rohamokban jelentkező, csillapíthatatlan köhögést észlel a szülő a kisgyerekeknél.

A kora-, vagy újszülöttek esetében a táplálási nehezítettség is fontos figyelmeztető jel lehet a kiszáradás veszélye miatt. Kórházi ápolást azok a gyermekek igényelnek, akiknél kialakult a kislégutak súlyos gyulladása és oxigénterápiára, vagy a kiszáradás miatt infúziós kezelésre, esetleg megfigyelésre szorulnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!