Veszélyben érzi a „magyar életmódot”? Ne aggódjon, hamarosan közérdekű bejelentést tehet
2023. március 3. – 13:07
Meglepő fejezettel gazdagodik az a törvény, ami alapján bárki panaszt vagy közérdekű bejelentést tehet az állami és helyi önkormányzati szerveknél: ha Varga Judit módosítója átmegy, a jövőben az alapvető értékek és jogok magasabb védelmi szintjének elérése érdekében, és
a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel is lehet majd bejelenteni.
– vette észre a 444. A kedden benyújtott javaslat alapvetően azért született, mert az EU több más állam mellett Magyarországot is beperelte, amiért a határidő lejárta után évekkel sem építette még be megfelelően a jogrendjébe az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló irányelvet. Az irányelvnek való megfelelés érdekében módosítanak egy sor részletet, de a kormány nem elégedett meg ennyivel, új elemként Varga Juditék betettek egy fejezetet, melynek címe:
„Az Alaptörvényben foglalt alapvető értékek és jogok magasabb védelmi szintjének elérése érdekében, valamint a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel benyújtható bejelentések”.
A törvényben eddig is szerepelt, hogy bárki bejelentést tehet, ha egyéni jog- vagy érdeksérelmet tapasztal, illetve ha olyasmit észlel, aminek az orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. Az alapvető értékekről, jogokról és a magyar életmódról szóló rész viszont új. Előbbi kategóriába olyan esetek tartoznak, mint például ha valaki kétségbe vonja, hogy a nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők, magyarán kisebbségek ellen uszít. A magyar életmód már érdekesebb, ugyanis a javaslat szerint ide a konzervatív családmodell magasabb szintű védelmét csempészte be az IM. A javaslat elfogadása esetén azok ellen is panaszt lehet majd tenni az állami és önkormányzati szerveknél, akik késégbe vonják
- a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét;
- vagy a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.
A második pont a kormány által képviselt LMBTQ-ellenes vonalba is jól illeszkedik. A születési nemnek megfelelő önazonosság kérdése a gyermekvédelmi törvénynek nevezett, „genderlobbi”-ellenes, homofób elemeket tartalmazó jogszabály egyik fontos része. Emiatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, a kormány azonban – eddig nem tisztázott irányba – tovább szigorítaná a törvényt ősszel.
Kerestük a minisztérium sajtóosztályát, hogy megtudjuk, a szerintük milyen cselekmény valósítja meg a gyakorlatban ezeknek a pontoknak a kétségbe vonását, (ide értendő lehet-e például, ha valaki a házasság intézménye ellen felszólal?), valamint hogy mekkora nyilvánosság előtt kell ilyesmit tenni, hogy jogos bejelentést érhessen a dolog. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.