Orbán: Putyint nem zavarja Magyarország NATO-tagsága

2023. március 2. – 07:48

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyint nem zavarja Magyarország NATO-tagsága, csak Ukrajnáé és Grúziáé. Többek közt erről is beszélt Orbán Viktor a svájci Weltwoche hetilapnak adott interjújában. A miniszterelnök állítása szerint ezt akkor mondta neki az orosz elnök, amikor a háború kitörése előtt Moszkvában tárgyaltak. „Putyin problémája – ezt mondta nekem – a Romániában és Lengyelországban már létrehozott amerikai rakétabázisok, valamint a NATO esetleges ukrajnai és grúziai terjeszkedése azért, hogy ott fegyvereket állomásoztassanak. Ráadásul az amerikaiak fontos leszerelési szerződéseket mondtak fel. Ezért nem tudott Putyin többé nyugodtan aludni éjszaka.” Hozzátette: „Megértem, amit Putyin mondott. De nem fogadom el, amit tett.”

Ezzel szemben Oroszország a háború kitörése előtt lényegében azt követelte, hogy a NATO-katonák vonuljanak ki azokból az országokból, amelyek 1997 után váltak a nyugati szövetségi rendszer tagjává. Magyarország is ezek közé tartozik.

Arra a kérdésre, hogy a háború mennyire viseli meg Magyarországot, Orbán elmondta a jól ismert kormányzati narratívát, miszerint az országot elsősorban az Oroszország ellen hozott uniós szankciók sújtják. Az MTI beszámolója szerint azt is megjegyezte, hogy Ukrajnában magyarok is élnek, akiket behívnak katonának és „százával halnak meg a fronton”. Utóbbi állításról egyébként Rácz András Oroszország-szakértő nemrég azt írta egyik elemzésében, hogy semmivel nem igazolható, a hivatalos információk szerint körülbelül húsz magyar halottja lehet a háborúnak.

Arról is beszélt Orbán, hogy Magyarországot bele akarják kényszeríteni a háborúba, de az ország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy ennek ellenálljanak.

Kritizálta az Egyesült Államokat: a miniszterelnök szerint az Európában zajló háborúban „ma az amerikaiaké az utolsó szó”, az unió egyre gyakrabban az amerikai érdekek mentén dönt háborús kérdésekben. Itt is elmondta, hogy ha Donald Trump lenne hatalmon, akkor eleve nem tört volna ki a háború. Ha pedig újraválasztanák Trumpot, ő valószínűleg néhány hét alatt elérné, hogy béke legyen. Orbán egy ponton Brüsszelhez hasonlította az USA-t, mert az amerikaiak is „elő akarják írni nekünk, hogyan kezeljük a migrációt és hogyan tanítsuk a gyerekeinket”.

Az orosz–ukrán háború lehetséges kimeneteléről azt mondta Orbán, hogy senki nem nyerheti meg a háborút, de nagyon veszélyes lenne, ha Oroszország vesztesen jönne ki a konfliktusból. „Az ukránokkal szemben egy 140 millió lakosú atomhatalom áll, az oroszokkal szemben az egész NATO. Ez teszi a dolgot olyan veszélyessé. Patthelyzet van, ami könnyen világháborúvá fajulhat.” Orbán szerint azonban a Nyugat nem képes felismerni ezeket a kockázatokat.

A miniszterelnök azt is elmondta a svájci újságnak, hogyan lehet elérni a békét:

„A béke a szívben kezdődik, el kell érnie a fejet, amely aztán a kezet vezeti. Ez a sorrend: kívánni kell a békét, aztán akarni kell, majd meg kell teremteni. Ma már hiányzik az akarat, legalábbis Nyugaton.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!