Zebrára parkolt Kósa Lajos, 25 ezer forintja bánta

2023. március 1. – 06:58

Másolás

Vágólapra másolva

Zebrára lógva parkolt le hétfőn délután a Fidesz alelnöke Budapesten, a XIII. kerületi Katona József utca és a rakpart kereszteződésénél, le is csaptak rá a közterületesek, és megbírságolták, írja a Blikk. A lap szerint Kósa nyugodt volt, a helyszínen rendezte is a 25 ezer forintos bírságot, amit a zebrára félig rálógó jármű miatt kapott.

A Blikk telefonon megkérdezte a politikust, hogy miért parkolt a zebrára.

  • Mert nem vette észre, vagy
  • mert máshol nem talált helyet?

Kósa mindkét kérdésre igennel felelt.

A politikus egy Seat Cuprával volt, ami nincs feltüntetve a vagyonnyilatkozatában, erről a képviselő azt mondta: „kölcsön”. A Blikk ugyanakkor megjegyzi, hogy a Seat hivatalos támogatója a korcsolyaszövetségnek, annak pedig Kósa az elnöke.

Kósa Lajost Debrecen polgármestereként még 2004-ben kapták gyorshajtáson, Berettyóújfalu lakott területén 50 helyett 91 kilométer/órás sebességgel haladt. Szabálysértési eljárás indult ellene, két hónapra bevonták a jogosítványát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!