A Fidesz nem vett részt az akkumulátorgyárakról szóló rendkívüli parlamenti ülésen, ahol Toroczkai Lukasenkóval példálózott

2023. február 27. – 12:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Üresek maradtak a kormánypárti széksorok a múlt hétfői rendkívüli parlamenti ülésen, amit az ellenzéki pártok hívtak össze az akkumulátorgyárak ügyében. A Fidesz és a KDNP képviselői előre jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen, amit a napirend előtti felszólalások után így be kellett rekeszteni.

Toroczkai László a Belarusz elnökkel, Lukasenkóval példálózott, a Párbeszéd képviselői „Stop mérgező akkugyárak” pólóban jelentek meg az ülésen. A Momentum-frakcióból egyedül Bedő Dávid vett részt a rendkívüli ülésen, mert szerintük nem egy parlamenti vitával lehet megakadályozni a debreceni akkumulátorgyár építését, az LMP-s Kanász Nagy Máté pedig arról beszélt, hogy a profit nem előzheti meg az emberek és az élhető környezet védelmét. A DK-s Varga Zoltán szerint a kormánypártok azt hiszik, hogy Debrecen Orbán Viktor magánbirtoka, „az ott élők pedig zsellérek, akiknek kuss a neve”.

A rendkívüli ülésről itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!