A magyar orvosok önkéntesen tiltakoznak, üzente vissza az orvosi kamara Gulyás Gergelynek

2023. február 25. – 18:47

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar orvosok nyomásgyakorló akciójában mindenki önkéntesen vesz részt, a kormányinfón elhangzottakkal ellentétben a Magyar Orvosi Kamara egyetlen háziorvos ellen sem indít etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést – közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azután, hogy a szombati kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter éles szavakkal bírálta a testületet.

Gulyás azt mondta, a Magyar Orvosi Kamara véleménye elvtelen, tűrhetetlen, nyíltan visszaél a hatalmával, ha orvosokat fenyeget. Ezt a kamarának azonnal be kell fejeznie, és bocsánatot kell kérnie. Szerinte a kamara elnöke írásban is adott véleményt ezelőtt néhány évvel, amiben azt javasolta, hogy a hatékony ügyeleti ellátás érdekében az alapellátást és a háziorvosi ellátást össze kell vonni. A kormány ezt valósította meg, először Hajdú-Bihar megyében, de Gulyás állítása szerint a kamara ezután azokat a háziorvosokat, akik ebben most részt vennének, etikai eljárással fenyegeti. A miniszter azt javasolta, hogy ha a kamarában néhányan politizálni akarnak, akkor lépjenek be a megfelelő pártokba.

A Magyar Orvosi Kamara öt pontban reagált Gulyás szavaira.

  • A magyar orvosok nyomásgyakorló akciójában minden kolléga önkéntesen vesz részt.
  • A kormányinfón elhangzottakkal ellentétben a Magyar Orvosi Kamara egyetlen háziorvos ellen sem indított és nem indít etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést.
  • A Magyar Orvosi Kamara elnöksége etikai panasszal élt azzal a megyei kollegiális vezető háziorvossal szemben, aki fenyegetéssel, súlyos értékítélettel, félrevezető információkkal igyekezett rávenni háziorvos kollégákat a szerződések aláírására.
  • A Magyar Orvosi Kamara támogatja az új ügyeleti rendszer bevezetésének elvi alapjait.
  • Az ügyeleti szerződések aláírásának elutasítása a magyar orvosok nyomásgyakorló akciójának eszköze az orvostársadalom korábban közzétett követeléseinek elfogadására, melyek célja egy betegközpontú, fejlett, biztonságos ellátórendszer kialakítása.

Mi is megírtuk pénteken, hogy Győr körzetében egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, így a győri kórházban dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek látják majd el az „egyelőre csak márciusra tervezendő” ügyeletet. Az új ügyeleti rendszert elvileg az Országos Mentőszolgálattal szerződött háziorvosokkal akarta megoldani a kormányzat, de a Magyar Orvosi Kamara február elején tartott küldöttgyűlésén úgy döntöttek: addig bojkottálják ezt, amíg a kormány nem teljesíti a kamara feltételeit.

A MOK követeli az egészségügyi szakdolgozók bérének emelését már januártól, a háziorvosi és fogorvosi ellátás megerősítését, a szakellátásban dolgozók munkafeltételeinek javítását és párbeszédet a kormánnyal a minőségi egészségügyről. Pintér Sándor belügyminiszter nemrég tárgyalásra hívta Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét és Nagy Marcell titkárt, hogy számszerűsítsék azokat a problémákat, amelyeket a magyar egészségügyben szerintük meg kellene oldani.

A kormány és a MOK közötti konfliktusról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!