Egy háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, rezidensek ügyelhetnek Győrben

2023. február 24. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Medical Online egészségügyi szaklap kórházi forrásokból úgy értesült, hogy Győr körzetében egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, így a győri kórházban dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek látják majd el az „egyelőre csak márciusra tervezendő” ügyeletet.

Az egészségügyi lap úgy tudja, hogy a Petz Aladár Megyei Oktatókórházban rendkívüli értekezletet is összehívtak emiatt. Győr körzetében az összes háziorvos csatlakozott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) nyomásgyakorló akciójához, és megtagadták az új ügyeleti szerződés aláírását.

A lap azt írja, hogy a korábbi ügyeleti pontok helyett a megyei kórház A1 épületének földszintjén kialakított ellátóhelyen fogadnák majd a betegeket a rezidensek.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője a Telexnek azt mondta: "az új háziorvosi ügyeleti rendszer Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 2023. március 1-én 16:00-kor a betegbiztonságot garantálva és a betegek egységes ellátását szem előtt tartva megkezdi működését. A vármegyékben a háziorvosi ügyelet működtetésére mintegy 40-50 orvossal van folyamatban a szerződéskötés, azonban a szerződés aláírásától legtöbben a MOK elvárásának megfelelően egyelőre tartózkodnak. A Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház a háziorvosok által nem lefedett ügyeleti időszakokat a saját orvosaival készül betölteni, a munkájukat a hatályos jogszabályoknak megfelelően szakorvosi felügyelet mellett fogják végezni. Kirendelésről nincs tudomásunk.

Győrfi szerint az új háziorvosi ügyeleti rendszertől függetlenül, korábban és jelenleg is számos helyen látnak el háziorvosi ügyeletet rezidensek. Az OMSZ és a kórház a fentiekre szerződést köt, ennek előkészületei folyamatban vannak. "Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a MOK, amely betegellátásra felesküdött orvosokat képviselő testület, egy újabb, az orvosi ügyeleti feladatok ellátására vállalkozó szakembergárdát is távolmaradásra ösztönözzön, hiszen ezzel a betegek érdekét még súlyosabban veszélyeztetné."

A MOK nyomást gyakorol

Az ügyelet egyébként jól fizet, egy orvos korábban a Telexnek azt mondta, alkalmanként 50-70 ezer forintot is lehet vele keresni. Ebben a cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy két héttel az új rendszer indulása előtt miért akaszkodtak össze az orvosok a kormánnyal Győr-Moson-Sopronban és Szabolcs-Szatmár-Beregben.

„A háziorvosok nem az ügyeleti rendszert bojkottálják, hanem a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlésén 94 százalékos többséggel elfogadott határozatot követik, amelyben ez a nyomásgyakorlás eszköze” – mondta korábban a Telexnek Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. A MOK-nak részben konkrét, részben pedig globálisabb, átfogóbb követelései is vannak.

  • Egyrészt követelik a szakdolgozók bérének emelését már januártól;
  • a háziorvosi és fogorvosi ellátás megerősítését;
  • a szakellátásban dolgozók munkafeltételeinek javítását.

Emellett pedig tárgyalást kezdeményeznek arról, hogy „legyen végre egy olyan egészségügyi rendezési terv, ami a hazai egészségügyet hosszabb távon vezeti a javulás irányába, amelyben korszerű, minőségbiztosítási rendszerek működnek, ahogy a világ fejlett országaiban” – mondta Szijjártó László.

Itt írtunk részletesen arról, hogyan alakítja át az orvosi ellátás első vonalát a kormány, és hogy mitől kockázatos lépés ez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!