Völner tanúként hallgatná meg Varga Judit igazságügyi minisztert is a bírósági perben

2023. február 23. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

Völner Pál mindent tagadott a bíróságon az előkészítő ülésen, védője pedig egy sor ember tanúként való meghallgatását kezdeményezte, köztük

Varga Judit igazságügyi miniszter, Jeney Orsolya volt helyettes államtitkár, Vízkelety Mariann volt államtitkár, Kovács Pál volt államtitkár, Süli János volt miniszter, Trócsányi László egykori igazságügyi miniszter, Molnár Zoltán államtitkár, Hajas Barnabás államtitkár és Kanta Tamás, Völner egykori kabineti tagjának, későbbi miniszteri biztosnak a meghallgatását.

A védő szerint Varga Judit többször megjelenik a nyomozati anyagokban, és volt, hogy Völner társaságában találkozott Schadl Györggyel, akivel a végrehajtói kinevezésekről beszéltek. Egy üzenetváltás is volt Völner és Varga között, az sms-t Völner védője olvasta fel, és így hangzott:

Varga: Szia Pali, XY beszélt veled vh-ügyben?

Völner: Szia, igen, szeretnék erről majd a héten egyeztetni.

Varga: Rendben, beszéljünk majd holnap az államtitkári előtt.

Völner védője szerint tehát több jel is utal arra, hogy Vargát mindenképp meg kell hallgatni tanúként az ügyben. Azt is megismételte, hogy szerinte törvénytelen volt megfigyelni és követni a volt államtitkárt a mentelmi jogának felfüggesztése előtt.

Nem vallotta magát bűnösnek Völner Pál az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében, így a fideszes exállamtitkár ügyéből büntetőeljárás lesz, a tárgyalásról itt olvashatja a bővebb cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!