Orbán havi fizetése bruttó 5,7 millió forint fölé emelkedik idén
2023. február 23. – 13:35
Jól járnak a politikusok is azzal, hogy nőtt a bruttó átlagkereset tavaly, 2018 óta ugyanis az országgyűlési képviselők illetményét az előző évi bruttó átlagkeresethez kötik, egészen pontosan annak háromszorosát kapják meg. A KSH szerint a bruttó átlagkereset tavaly 17,55 százalékkal (438 814 forintról 515 800 forintra) nőtt, így a 444.hu számításai szerint a képviselők alapilletménye 1 316 400 forintról 1 547 428 forintra emelkedik.
Mivel tavaly óta a házelnöki fizetéshez van kötve a miniszterelnök és a köztársasági elnök fizetése is, a lap számításai szerint Orbán Viktor jár majd a legjobban, mert a miniszterelnöki fizetése mellé megkapja a parlamenti képviselők alapilletményét is.
Ez azt jelenti, hogy Orbánnak a tavalyi 4 870 680-ról már 5 725 484 forint lesz a havi bruttója.
Ebből a miniszterelnöknek valószínűleg nem okoz majd gondot akár nem hivatalos delegáció tagjaként is magával vinnie a családtagjait, legutóbb ugyanis 2,1 millió forintot fizetett a külügyminisztériumnak ilyen jogcímen.
Az államfő és az Országgyűlés elnöke is jól jár a bruttó átlagkereset növekedésével: a házelnöki fizetés 1,1-szeresét kapó Novák Katalin köztársasági elnök bruttója a tavalyi 3 909 708-ról 4 595 861 forintra emelkedik idén. Kövér László házelnöki fizetése márciustól a tavalyi bruttó 3 554 280 forintról bruttó 4 178 056 forintra nő.