Orbán: Nemzeti bajnokaink lesznek az élelmiszeriparban

2023. február 18. – 15:23

Másolás

Vágólapra másolva

„Marad a vidéknek tett ígéret is” – mondta Orbán Vikor. Azt ígérte, soha nem látott fejlesztéseket indítanak be, és annyi pénzt biztosítanak, amennyit még nem látott a magyar vidék még az Osztrák-Magyar Monarchia idején sem.

A termelő mezőgazdaság mellé felépítik a feldolgozó mezőgazdaságot, feltámasztják a privatizációval tönkretett élelmiszeripart,

„lesznek az élelmiszeriparban is nemzeti bajnokaink, akik a világpiacon is helyt állnak majd”.

Marad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is, Orbán szerint ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsék Hunniát és Pannóniát. Ezért hídakat építenek a Dunán: a paksit hamarosan befejezik, a mohácsi hamarosan megkezdik.

A Győri-Szombathely-Veszprém ipari övezet mellé beemelik a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolcon háromszöget. Ehhez sok energia kell. „ Ezért erőműveket és vezetékrendszereket fogunk építeni akkor is, ha Brüsszel ebben nem hajlandó szerepet vállalni. Majd lesz más” – folytatta.

Arról sem mond le a kormány, hogy minden évben legyenek újabb családsegítő döntések. 2023-tól a gyermeket vállaló nők 30 éves korukig nem fizetnek SZJA-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!