Az infláció olyan, mint a tigris, Magyarország pedig egyedül áll a béke pártján – Orbán évértékelőjének legfontosabb állításai

2023. február 18. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Béke és biztonság” szlogennel tartotta szombaton Orbán Viktor a 24. évértékelő beszédét a Várkert Bazárban. Összeszedtük a miniszterelnök beszédének legfontosabb állításait:

  • Az orosz–ukrán háború akár még évekig is eltarthat, a NATO-ban és az EU-ban a magyarokon kívül mindenki a háború pártján áll. Valójában Magyarország mellett már csak a Vatikán áll a béke pártján. De a magyarok fölött csak Isten áll, csak neki felelnek, más országoknak nem.
  • Több tiszteletet kért a magyaroknak „Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban”.
  • Erkölcsileg csak az a helyes, ha kimaradunk a háborúból. Az ukrán háború azt mutatta meg Orbán szerint, hogy Oroszországnak nem lenne esélye a NATO-val szemben, és ezért szerinte nem igaz, hogy Oroszország veszélyt jelentene Magyarország biztonságára.
  • Európa a háborúba sodródás perceit éli, vékony pallón egyensúlyoz, sőt, valójában már közvetett háborúban áll Oroszországgal – például azért, mert fegyvert szállít, és kiképzi az egyik harcoló fél katonáit.
  • A gazdasági kapcsolatokat fenn kell tartani Oroszországgal, ez a nemzeti érdek, és Orbán ezt javasolja a szövetségeseinek is.
  • Az uniós szankciók 4000 milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből, ennyivel többet költöttek a vállalatok, az állam és az emberek energiára.
  • Az infláció olyan, mint a tigris, de most az a legfontosabb, hogy azt „ne tekintsük kivédhetetlen istencsapásának, nem szabad tőle megijedni”.
  • A negyedik kétharmadhoz nemcsak szerencse, de szív is kellett, még úgy is, hogy „Gyuri bácsiék begurítottak 4 milliárd forintot az elvtársaiknak”.
  • Orbán szerint a „genderpropaganda nem egy szivárványos dumcsi”, a pedofíliára pedig nincs bocsánat.
  • Végül pedig azt ígérte, Magyarország a béke és biztonság szigete marad.
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!