Mégis lesz Győrkőcfesztivál – Dézsiék hirtelen mégis találtak pluszforrást

2023. február 16. – 10:41

Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere azt jelentette be a csütörtöki „Polgármesteri vizit” című rádióinterjúban, hogy mégis megtartják a 2008 óta tartott családi gigarendezvényt, a 16. Győrkőcfesztivált Győrben. A város hirtelen talált egy pluszforrást, és még szponzor is „állt a házhoz”.

„Mivel a visszajelzések alapján a győriek ragaszkodtak ehhez a népszerű fesztiválhoz,ezért megteremtettük ennek az anyagi feltételeit” – tette közzé csütörtök délelőtt saját hivatalos Facebook-oldalán Dézsi Csaba András polgármester, aki reggel a Győr+ Rádióban jelentette be a hírt. A felvétel nem visszahallgatható, tartalmáról az Új Szó Nálunk számolt be.

Egészen csütörtökig az a korábbi döntés volt életben, hogy a legalább 50 ezres tömeget vonzó családi rendezvény, a Győrkőcfesztivál idén elmaradt volna, mivel az erre elkülönített 50 millió forintos városi támogatás rendelkezésre áll ugyan, de idén felemésztik a megnövekedett működési költségek. A fesztivált szervező Vaskakas Bábszínház igazgatója, Kocsis Rozi hétfőn azt mondta: ő maga javasolta fájó szívvel, hogy áldozzák be a fesztivált, és kétévente rendezzék meg, mert választania kellett. A másik verzió az lett volna, hogy a bábszínházat zárják be, amelynek több mint 6 ezer bérletese van.

„A színház bezárását mindenképpen el szerettük volna kerülni, mivel – elég csak az alapító okiratra hivatkoznom –, ha választani kell, mi elsősorban a Vaskakas Bábszínház vagyunk” – nyilatkozta hétfőn az igazgató.

Dézsi Csaba András most bejelentette:

„Bár az igazgató azt mondta, ne legyen idén, a fesztivál komoly brand, mélyen érintette az embereket, én viszont politikus vagyok. (…) 50 millió forintot átcsoportosítottuk a költségvetésben, és egy 12,5 milliós szponzor is jelentkezett. Polgármesterként bele kell nyúlnom, meg kell tartani, hisz az emberek lelkéhez közel áll.”

Annyi biztos, hogy a fesztivál szervezési munkái így már a szokásosnál is feszítettebbnek ígérkeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!