A rezsiköltségek miatt idén nem tudják megtartani a Győrkőcfesztivált

2023. február 13. – 15:12

Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Elmarad idén a 16. Győrkőcfesztivál, a Győr nevével egybeforrt rendezvényt a rezsiköltségek emelkedése miatt kellett lemondani. A 2008 óta megtartott családi gigarendezvényről azért kellett a szervezőknek lemondani, hogy a fesztivált szervező bábszínház ajtaja nyitva maradhasson 2023-ban.

Nem lesz idén Győrkőcfesztivál – erősítette meg az Új Szó Nálunknak a hírt Kocsis Rozi, a rendezvény igazgatója. Az információt ma reggel az Úgytudjuk.hu portál tette közzé nem hivatalos forrásokra hivatkozva.

A tavalyi megnyitóünnepség egyik pillanata – Fotó: NagyAlina/gyorkoc.hu
A tavalyi megnyitóünnepség egyik pillanata – Fotó: NagyAlina/gyorkoc.hu

A Győrkőcfesztivál az ország egyik legnagyobb tömeget megmozgató családi rendezvénye. A gyermekesek számára neve úgy forrott egybe Győrével, mint egy másik generáció számára a VOLT Fesztivál Sopronéval – hogy a térségből vegyünk példát. A fesztivált 2008 óta rendezik meg június végén, július elején és körülbelül 50 ezren érkeznek rá az ország minden területéről.

Mottójának megfelelően ilyenkor valódi játszótérré változik Győr belvárosa, körülbelül 10 helyszínen 1000 ingyenes program várja a gyerekeket. A város legforróbb pontja nyáron a Széchenyi tér, ami ilyenkor vizes játszótérré alakul át, míg a Rába szigete – a Radó – bábelőadások, koncertek, népi játékok, meseváros, babajátszótér, verses foglakozás, környezezettudatosságra nevelő programok sorának színhelye. A Rába hídja és a sétálóövezet jelentős része a gyerekeké, akik elérhetőséggel ellátott karszalagot kapnak arra az esetre, ha a tömegben elkeverednének. A szállodák, az éttermek megtelnek ezen a hosszú hétvégén Győrben.

A mostani helyzetről beszédesen mond egymásnak ellent a Győrkőcfesztivál saját oldala – amin máig sem frissült a 2022-es nyári program plakátja – a hazai turisztikai oldalakéval (például szallas.hu, programturimus.hu, fesztivalportal.hu), amelyek viszont ma délelőtt még hirdették a 2023-as fesztivált.

Kocsis Rozi, a városi rendezvényt hagyományosan szervező Vaskakas Bábszínház igazgatója arról beszélt, hogy fájó szívvel, de maga javasolta ezt a lehetőséget novemberben a költségvetés tárgyalásakor. Látszott ugyanis, hogy két választása van és a másik az lett volna, hogy a bábszínházat zárják be. A színháznak több mint 6 ezer bérletese van, és még a pangónak ismert januárban is teltházzal futottak az előadásai.

„A színház bezárását mindenképpen el szerettük volna kerülni, mivel – elég csak az alapító okiratra hivatkoznom –, ha választani kell, mi elsősorban a „Vaskakas Bábszínház” vagyunk.

A fesztivált egyébként tavaly 75 millió forintból rendezték meg, ebből mintegy 50 milliót az önkormányzat adott, a többi pedig szponzori támogatásból és pályázati forrásból tevődött ki. Ehhez tudni kell, hogy a Covid miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a “Győrkőc”, de a pályázaton nyert pénzt nem kellett visszafizetni. Így 2022-ben ezzel növelhették a keretet, amikor egyébként az egyik addigi legsikeresebb fesztivált rendezték meg a nyári programokra már éhező családok tízezreinek. Ez a pályázati keret már nem nincs meg, a város pedig nem adhatott a tavalyinál is többet, az 50 milliót viszont most a megnövekedett rezsiköltség viszi el – derül ki Kocsis Rozi szavaiból.

Egyébként Győrben a Vaskakas Bábszínház székházát télen is fűtik és a Győri Nemzeti Színház kamaraelőadásainak is helyszínévé vált az idei válságstratégia kezelésekor.

A kép a tavalyi fesztiválon készült – Fotó: Nagy Alina és Takács Renáta/gyorkoc.hu
A kép a tavalyi fesztiválon készült – Fotó: Nagy Alina és Takács Renáta/gyorkoc.hu

A jelenlegi javaslat az, hogy a Győrkőcfesztivált kétévente rendezzék meg, és a köztes években tartsanak Győrben „mini Győrkőcöt”, amit a Vaskakas saját előadásaira épít. Erre idén is sor kerül szeptember 2-án a belvárosi Bisinger sétányon. Ez persze nem mérhető az 50 ezres közönséget vonzó Győrkőcfesztiválhoz, de már tavalyelőtt is több mint 12 ezer látogató volt rá kíváncsi. Némi kárpótlás a győri bábszínházkedvelőknek az is, hogy a X. Színházi Olimpia egyik helyszíne Győr lesz: június 17-én egész napos világfesztivált tartanak magyar és külföldi bábos produkciókkal, az előadások pedig ingyenesek lesznek.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!