Megtiltotta a Kúria, hogy ezerforintos légiutas-adót szedjen a XVIII. kerület

2023. február 9. – 15:49

Megtiltotta a Kúria, hogy ezerforintos légiutas-adót szedjen a XVIII. kerület
Reptéri busz a 2b terminál előtt 2023. február 5-én – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

Másolás

Vágólapra másolva


A Fővárosi Kormányhivatal kezdeményezésére a Kúria a végleges döntésének meghozataláig, azonnali jogvédelem keretében megtiltotta a XVIII. kerületi önkormányzat által kivetett légiutas-adó alkalmazását. A kormányhivatal azért fordult a Kúriához, mert az önkormányzat a légiutas-adóról szóló rendelkezéseivel

  • jogszabályellenes helyzetet teremtett;
  • azt a törvényességi felhívásban szabott határidőn belül nem szüntette meg; sőt
  • jelezte, hogy alapvetően nem ért egyet a kormányhivatal álláspontjával.

Rengeteg kérdést vetett fel az új adó

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata decemberben jelentette be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vonatkozó, légiutas-adójának a tervét.

Az utazásonként ezerforintos légiutas-adót mint települési adót a reptérről induló és oda érkező vagy az ott átszálló utasok fizetnék, kivéve a 18 év alattiakat és a kerületi lakosokat.

A terv már a kezdetektől vitákat váltott ki, a legfontosabb kérdés az volt, hogy nem valósul-e meg a kettős adóztatás. A légi utazások jegyeit ugyanis már terheli egy brutális adó, ez az extraprofitadó. Vagyis van már egy olyan adó, aminek a tárgya ugyanez: az egy darab légi utazás.

Az új adó bevezetését a Wizz Air is határozottan ellenezte, jogellenesnek tartva azt, mivel egyértelműen túlmutatna az önkormányzat adóztatási jogain. A légitársaság szerint ez a különadó további akadályokat gördítene a magyar légi közlekedési és turisztikai ágazat megerősödése elé.

A viták ellenére bevezették

Noha a légitársaságok és a földi kiszolgálók is tiltakoztak a repülésenkénti ezerforintos adó ellen, a rendelet (39/2022. önkormányzati rendelet) 2023. január 1-jén hatályba lépett. A Budapest Airport január végén azt írta a Telex kérdésére, hogy tavaly év végén végül felügyeleti eljárás elindítását kezdeményezték a kormányhivatalnál. A kormányhivatal pedig arról tájékoztatta a repülőtér-üzemeltetőt, hogy az ügyben törvényességi felhívással élt, és 30 napos határidő tűzésével felkérte az önkormányzat képviselő-testületét az észlelt jogszabálysértések megszüntetésére.

Megkeresésünkre az előterjesztő Kőrös Péter alpolgármester megerősítette, hogy hatályba lépett a rendelet, és azt is, hogy kaptak egy úgynevezett törvényességi felhívást Budapest Főváros Kormányhivatalától. „A törvényességi felhívásban nincs olyan, ami alapján törvénytelennek tartanák a rendeletet, de adatkezelési kérdésekben további pontosításokra van szükség” – mondta akkor Kőrös Péter.

Az adóval kapcsolatban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége is közleményt adott ki, amiben azt írták, az adó ellen szerintük szükséges a fogyasztóvédelem és az adatvédelmi hatóság fellépése is. Az alpolgármester az adó behajtásának formájáról januárban azt mondta:

már vannak olyan légitársaságok, amelyek ezt beépítették a jegyértékesítési rendszerükbe január elsejével, és arra számítanak, hogy a Kúria a kerülettel ért majd egyet.

Nem így lett, a Kúria a végleges döntésének meghozataláig megtiltotta a légiutas-adó alkalmazását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!