Perrel fenyegette az Országos Bírósági Hivatal a Telexet, ha nyilvánosságra hozzuk az elnökük és Schadl György beszélgetését

2023. február 3. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

„A felvétel tartalmának nyilvánosságra hozatala csak az OBH elnökének hozzájárulásával lehetséges, mely hozzájárulást az OBH elnöke kifejezetten megtagad. A felvétel (leiratának) jogellenes nyilvánosságra hozatala esetén a szükséges és indokolt jogi lépéseket megtesszük”

– írta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetje, amikor a Senyei György és Schadl György közötti hangfelvétel részleteiről kérdeztük őket. A beszélgetésben az OBH elnöke és a végrehajtói kamara vezetője Varga Zs. András kúriai elnököt röhögik körbe, amiért ő egy közleményben keménykedett a Telexszel.

A történet röviden:

  • még 2021-ben megírtuk, hogy ítélkezési tapasztalat nélkül nevezték ki kúriai bíróvá Hajas Barnabás korábbi államtitkárt;
  • az eset felháborodást váltott ki a jogásztársadalomban, mire a Kúria elnöke közleményt adott ki, amelyben „a bírói függetlenség elleni támadásnak” nevezte a Telex cikkét.

Másnap Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (aki amúgy maga javasolta Hajas kinevezését), felhívta Schadl Györgyöt, a végrehajtói kamara vezetőjét. A beszélgetésben a Telex és a Kúria ügye is szóba kerül, Senyei többek között olyanokat mond, hogy:

Megjelenik egy cikk, aminek a kétharmada tulajdonképpen igaz. Hát a Barnusnak van bírói gyakorlata? Nincs. A Patyinak van? Nincs. És hogyha ezt valaki leírja, az nem a bíróság megsértése. Megjelenik egy cikk, leírják, hát bazdmeg, leírják. És mi a faszom az, hogy követelem? Az újságtól követelem, hogy ne írjon híreket?

– veti fel. Amikor a beszélgetés hangfelvétele eljutott a Telexhez, megkerestük az Országos Bírósági Hivatalt, és kértük, hogy kommentálják azt. Ezt nem tették meg, viszont a fenti idézetnek megfelelően perrel fenyegettek minket abban az esetben, ha nyilvánosságra hozzuk a beszélgetést vagy annak leiratát. Mivel annak a nyilvánossága szerintünk közérdek, az OBH elnök és Schadl György beszélgetését megírtuk.

Az erről szóló cikkünk itt olvasható.

A beszélgetés elején egy bírósági állásfoglalásról van szó, amelyet mindkét megszólaló érthetetlennek tart, az ügy részleteit már tavaly feldolgozta a 444, és arra az OBH is reagált. Amikor a beszélgetés első részét a 444 feldolgozta, megkeresték Senyeit, aki azt reagálta:

„Dr. Schadl Györggyel, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökével 2021. évben néhány alkalommal beszéltem telefonon. E beszélgetéseknek sem jogellenes célja, sem jogellenes tartalma nem volt.”

A Schadl–Völner-ügyről az előző napokban több részletet is nyilvánosságra hoztunk a Telexen, ezek:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!