21 Kutatóközpont: Még Toroczkai Lászlót is jobban kedvelik, mint Dobrev Klárát

2023. február 3. – 04:55

21 Kutatóközpont: Még Toroczkai Lászlót is jobban kedvelik, mint Dobrev Klárát
Szimpatizáns a Demokratikus Koalíció budapesti Szent István parkban megtartott ellenzéki előválasztási nagyrendezvényén 2021. szeptember 17-én – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A DK hónapok óta azt hirdeti, hogy Magyarország következő miniszterelnöke Dobrev Klára lesz, a párt felett pedig nincs üvegplafon Gyurcsány Ferenc személye miatt. A (Momentumnak is dolgozó) 21 Kutatóközpont friss – Telexen ismertetett – felmérése szerint azonban ők ketten a legelutasítottabb politikusok. A válaszadók közel fele (45 százalék) nem szívesen látná fontos politikai szerepben Dovrev Klárát, a férjéből pedig még az ellenzéki szavazók sem kérnek.

A 21 Kutatóközpont a legismertebb ellenzéki pártvezetők kedveltségét és elutasítottságát vizsgálta január 18. és 23. között, az adatfelvétel során ezer embert kerestek meg telefonon. Először azt a kérdést tették fel, hogy az adott politikust „szívesen látná-e fontos politikai szerepben” a válaszadó, majd a kérdésre nemmel válaszolóktól még azt is megkérdezték, hogy az adott politikus számára inkább közömbösnek számít-e, vagy semmiképp sem látná szívesen. Aki kétszer egymás után is megerősítette a nemleges válaszát, arról a kutatók szerint megalapozottan lehet állítani, hogy ellenszenvesnek tartja az adott politikust, ők kerültek a „semmiképp” kategóriába.

A grafikonon és az elemzésben csak az adott politikust ismerők válaszainak megoszlása szerepel:

Az talán senkit nem lep meg, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc az ország legelutasítottabb politikusa. A felmérésben részt vevők

67 százaléka semmiképpen sem látná szívesen fontos politikai szerepben a volt miniszterelnököt.

Mivel a válaszadók 99 százaléka ismeri, ezért a teljes népességben is kétharmados Gyurcsány elutasítottsága. Nem csak a kormánypártiak tartják ellenszenvesnek a DK elnökét, az ellenzéki szavazók 50 százaléka is egyértelműen elutasította.

Az már jóval meglepőbb, hogy a felmérés szerint Gyurcsány után Dobrev Klára következik az elutasított politikusok listáján,

a válaszadók közel fele (45 százalék) nem támogatja a DK-s árnyékkormány vezetőjének politikai szerepvállalását.

A kormánypárti és a bizonytalan szavazók között hasonló értékeket kapott, mint a DK elnöke, az ellenzékiek körében azonban sokkal pozitívabb az ő mérlege: 59 százalékuk szívesen látná Dobrevet fontos politikai szerepben és csak 17 százalék utasítja el élesen. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéki szavazók Dobrevnél csak Donáth Annát és Karácsony Gergelyt kedvelik jobban.

A főpolgármestert a bizonytalanok és Mi Hazánk-szavazók is jóval kevésbé utasítják el, mint a DK EP-képviselőjét. Karácsony politikai szerepvállalását az ellenzéki válaszadók 69 százaléka támogatja, és csak 13 százalék utasítja el.

Karácsony Gergelynél is népszerűbb Donáth Anna. A Momentum szombaton visszatérő EP-képviselőjét

az összes válaszadó 40 százaléka, míg az ellenzékiek bő háromnegyede szeretné fontos politikai pozícióban látni.

Donáth elutasítottsága pedig még Orbánnál is alacsonyabb, ellenzéki körben pedig csak öt százalék tartja ellenszenvesnek.

A felmérésből az is kiderült, hogy Toroczkai Lászlót a kormánypártiak jóval nagyobb arányban kedvelik (42 százalék) és kisebb arányban utasítják el (13 százalék), mint az ellenzékiek. A Jobbik nyáron megválasztott elnöke, Gyöngyösi Márton pedig mindkét rangsorban alacsony pontszámokat kapott, ami azt jelenti, hogy a többség leginkább közömbösen áll hozzá.

Az eredmények reprezentatívak korra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra, és +/- 3 százalékkal térhetnek el attól, ami a teljes sokaság megkérdezése után jött volna ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!