Kocsis-Cake: Nem kapok pénzt a DK-tól

2023. január 31. – 15:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Párbeszéd korábbi pártigazgatója, újabban a DK árnyékkormánybiztosa a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett párt árnyékkormányában a környezet- és természetvédelem, valamint az erdő-, hulladék és vízgazdálkodás árnyékfelelőse, Kocsis-Cake Olivio a Válasz Online-nak adott interjút, amiben kifejtette: szerinte Dobrev Klára lesz Magyarország következő miniszterelnöke, de nem kap pénzt a zöldügyi biztosságért, és nem gondolja hátba szúrásnak azt, hogy a Párbeszéd is csak a Facebookról tudják meg: a pártigazgatójuk átül a DK-ba.

„Azon okos képviselők közé tartozom, akik takarékoskodtak”

– mondta a politikus arra a kérdésre válaszul, hogy miből él, ha a DK árnyékkormányában nem kap fizetést. Azt is megjegyezte, hogy egyelőre nem volt olyan ígéret, avagy nem volt arról szó: jövőre visszaülhet a parlamentbe Oláh Lajos helyére, ha ő az EP-be távozik. Az átlépése okairól azonban több kérdés is elhangzott.

„Orbán Viktor soha nem látott válságba taszította a magyarokat. Brutális az élelmiszer-áremelkedés, a rezsidrágulás, a nagy hitelminősítők most már hetente minősítik le az országot és azt látom, hogy az ellenzéki pártok közül csak a DK-nak van erre válasza”

– mondta, hozzátéve: „mára a DK kinőtte magát középpárttá, a fegyelmezettség és szervezettség, amelyet felmutat, pedig éppen az, amit az ellenzéki választók elvárnak a politikusoktól”.

Kocsis-Cake szerint Gyurcsány Ferenc is bizonyított az elmúlt hónapokban, mert „meg tud szervezni egy közösséget, pártot a jelenlegi, cudar helyzetben”. Ugyanakkor azt mondta: nem tudja, mit jelent az, hogy gyurcsányista. Ugyanakkor volt párbeszédes politikushoz képest meglehetősen megengedően beszélt Gyurcsány 2010 előtti politikájával, illetve az őszödi beszéddel kapcsolatban az interjú során.

Azt már korábban megírtuk, hogy Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd korábbi parlamenti képviselője és pártigazgatója a DK-ban folytatja politikai karrierjét. A politikus 2010-ben még az LMP-ben kezdett politizálni, abban az évben terézvárosi önkormányzati képviselő lett (polgármesterjelölt is volt) a párt színeiben. Az LMP-t 2013-ban hagyta ott, a Párbeszédnek – akkori nevén Párbeszéd Magyarországért mozgalomnak – alapító tagjaként, a közösségnek 2014-ben pártigazgatója is lett. A 2018-as választásokon országos listáról került a parlamentbe, miután az MSZP és a Párbeszéd közös listáján bejutott Karácsony Gergely visszaadta a mandátumát, hogy budapesti főpolgármester lehessen. A 2021-es előválasztáson elindult egyéni jelöltként, de aztán visszalépett a később parlamenti mandátumot is szerző Oláh Lajos javára.

Most Kocsis-Cake arról is beszélt, hogy névváltoztatása előtt (Cake-Baly Olivióról Kocsis-Cake Olivióra) sokszor kellett bizonygatnia a származását, annak ellenére, hogy Magyarországon született, és afrikai rokonaival soha nem találkozott. Elmondta, hogy érzékenyen érintette Orbán Viktor megnyilvánulása a kevert fajúakról, és az is, hogy az argentinokat azzal éltette az elmés fideszes, hogy a fehér keresztény kultúra nyerte a foci vébét.

Ezek a megnyilvánulások felbőszítették, és szerepet játszottak abban, hogy elfogadta a DK felkérését

– mondta.

Nem Kocsis-Cake egyébként az egyetlen ellenzéki politikus, aki az utóbbi időben úgy döntött, hogy a DK-ban folytatja a pályafutását. Decemberben Buzinkay György, a Momentum korábbi szentendrei jelöltje igazolt át Gyurcsány pártjába, korábban az újpesti polgármester Déri Tibortól kezdve a kecskeméti Bodrozsán Alexandráig egy sor momentumos választotta a DK-t (igaz, a Momentum is szerzett embereket, például a sokáig a Jobbikban politizáló Stummer Jánost).

Az ellenzéken belüli mozgások annak fényében érdekesek különösen, hogy egy nemrég napvilágot látott felmérés szerint az ellenzéki szavazók szerint túl sok párt van azon az oldalon, ők inkább összefogást szeretnének, vagyis például azt, hogy hogy az ellenzéki pártok az önkormányzati és az EP-választáson is közösen induljanak 2024-ben. A DK pedig az átigazolásokon túl azzal is igyekszik érzékeltetni a dominanciáját az ellenzéki térfélen, hogy árnyékkormányt alakított, amivel azt sugallják a választóknak, hogy ők az egyetlen reális, kormányképes alternatívái az Orbán-rendszernek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!