KSH: Mégsem bírságolják meg a népszámlálásból kimaradókat
2023. január 26. – 16:27
Akár 200 ezer forintos bírságot is kockáztattak mindazok, akik valamilyen oknál fogva nem vettek részt a tavalyi népszámlálásban, de a Központi Statisztikai Hivatal 24.hu-nak küldött válasza szerint az érintetteknek nem kell komolyabban tartaniuk attól, hogy fizetniük kellene a mulasztásuk miatt.
Mint írtuk, tavaly október elsején kezdődött a népszámlálás, amin mindenki számára kötelező volt a részvétel. Aki ezt megtagadta, arra súlyos, akár 200 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhattak. Elvileg.
Gyakorlatilag azonban, mint az a lap cikkéből kiderül, a KSH egyetlen esetben sem kezdeményezte közigazgatási hatósági eljárás megindítását. Mindemellett a népszámlálás beérkezett kérdőíveinek feldolgozása jelenleg még folyamatban van. Kifejtették, „a KSH célja a népszámláláshoz kapcsolódóan nem a szankcionálás, hanem az volt, hogy a lakossággal együttműködve sikeres cenzust hajtson végre.”
Felhívták a figyelmet, hogy összesen 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be a népszámlálás rendszerébe, ami a becsült várható népesség 96 százaléka. Az online kitöltések aránya minden előzetes várakozást felülmúlt, azok a háztartások pedig, amelyek a számlálóbiztosokkal együttműködve töltötték ki a kérdőíveket, a visszajelzések alapján többségében megértők voltak a népszámlálással, az adatgyűjtés céljaival kapcsolatban, és támogatták a számlálóbiztosokat a munkájuk elvégzésében.
A KSH által közölt számok alapján jelenleg Magyarország népességét körülbelül 9,58 milliósra becsülik, azaz megközelítőleg 358 ezer ember kérdőíve hiányzik a rendszerből. Közülük lehetnek bőséggel olyanok, akik ténylegesen itthon élnek, de a népszámlálás egyik szakaszában sem válaszoltak a kérdésekre, és persze olyanok is, akik esetleg már külföldön élnek, csak ezt hivatalosan nem jelezték.
Az első eredmények 2023 első negyedévében lesznek elérhetők, a részletes adatok publikálása pedig 2023 őszén várható.