A nyári csúcsszezonra elkészül a budapesti repülőtér nagy parkolója

2023. január 26. – 11:43

A nyári csúcsszezonra elkészül a budapesti repülőtér nagy parkolója
Így nézett ki a terület 2021. szeptember 28-án – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Öt év után újra lehet parkolni a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér főparkolójában, írja a Hvg.hu. Az üzemeltető villanyautó-töltőkről is gondoskodik.

A repülőtér központi parkolóját 2018. október elsején zárták le. Bár eredetileg parkolóházat szántak ide, az építési engedélyt nem sokkal később visszavonták, így maradtak a korábbi terminálparkolónál. A lap úgy tudja, hogy a nyári csúcsforgalom előtt, várhatóan már júniusban elkészül a 786 férőhelyes régi-új parkoló.

A budapesti repülőtér 2022-ben 12,2 milliós utasforgalmat bonyolított le, hosszú távon évi 25 millió főre szeretnék bővíteni a kapacitást.

A budapesti parkolási helyzetről szóló cikkünkből kiderül, hogy eljött az idő, amikor olcsóbb mélygarázsban parkolni a fővárosban, mint az utcán. Ez főleg a Kiskörút és a Nagykörút közötti sávra jellemző. Novemberben átnéztük több mint egy tucat belvárosi fedett parkoló díjait, és beszéltünk több üzemeltetővel. A kocka azután fordult, hogy a Fővárosi Önkormányzat szeptemberben jelentősen megemelte a közterületi parkolás tarifáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!