Pócs János kezdeményezte a jászberényi Fidesz-csoport feloszlatását

2023. január 25. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János Facebook-posztban hozta nyilvánosságra, hogy „a választók akaratát figyelembe véve kezdeményezem a jászberényi Fidesz csoport feloszlatását és újjászervezését”. Ez válasz lehet arra, hogy Jászberényben január közepén kétharmados többséggel nyert az ellenzéki jelölt az időközi önkormányzati választáson.

A Közösen Jászberényért színeiben induló jobbikos polgármesterjelölt közel 60 százalékos részvétel (59,75%) mellett több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz által támogatott, ám függetlennek nevezett Besenyi Orsolya.

A Közösen Jászberényért szövetségben a DK kivételével minden ellenzéki párt részt vett. A Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje is az egyesület színeiben jutott a képviselő-testületbe.

A térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Pócs János teljesen a háttérben maradt a kampányban.

A jászberényi időközi önkormányzati választásokról itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!