Fékezés nélkül száguldott át a vasúti átjárón, a leeresztett sorompó sem állította meg

2023. január 24. – 09:27

Fékezés nélkül száguldott át a vasúti átjárón, a leeresztett sorompó sem állította meg

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy 25 éves nő ellen, aki tavaly októberben letört egy sorompót, miközben fékezés nélkül átszáguldott a vasúti átjárón. A sorompó nem véletlenül volt leeresztve, az egyik irányból vonat közelebb az átjáróhoz. Szerencsére a sofőr még azelőtt átrobogott, hogy a vonat odaért volna. Mindez egy Csorna közelében lévő településen történt.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a sofőr a szemébe sütő nap miatt nem vette észre a piros jelzést és a leeresztett sorompót.

A letört sorompót egy óra alatt megjavították, a sofőr 30 ezer forintos kárt okozott. Az ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat. A nő akár egyéves szabadságvesztést is kaphat.

2010 óta folyamatosan csökken az Európai Unióban a vasúti balesetekben elhunytak száma, Magyarországon viszont nem ilyen jó a helyzet: Szlovákia után másodikak vagyunk az egymillió lakosra vetített halálos balesetek számát tekintve. A részstatisztikák szerint a magas magyarországi számokat az öngyilkosok számának növekedése és a vasúti átjárók szabálytalan használata okozza.

A MÁV 2022-es adatai szerint december közepéig 89 vasúti átjárós baleset történt, ebből 15 volt halálos kimenetelű – ez a két adat még alig tér el a tavalyitól (86 ilyen baleset, ebből 16 halálos). A balesetekben elhunytak száma azonban pontosan a kétszeresére nőtt az idei 34-gyel, hiszen tavaly még csak 17 áldozat volt. Az idei 34-ből 19-en, köztük gyerekek is utasok voltak. Nőtt a sérültek száma is tavaly, 38-ról 71-re.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!