Hétfő délutántól tovább jár a 3-as metró: átadták a Ferenciek tere és Deák tér megállókat

2023. január 23. – 11:23

Hétfő délutántól tovább jár a 3-as metró: átadták a Ferenciek tere és Deák tér megállókat
Navracsics Tibor és Karácsony Gergely érkeznek az átadásra – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délelőtt átadták a budapesti M3-as metró újabb két állomását, így délutántól hétköznapokon Kőbányától már egészen a Deák térig jár a metró.

„Időről időre politika viták üthetik fel a fejüket a kormány és a főváros vezetése között, ezeken túl kell néznünk”

– mondta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós forrásokért felelős miniszter az átadón. „Magyarország számára érdek, hogy Budapest helyt tudjon állni a versenyben.” A miniszter elmondta, hogy Budapest már nem másik magyarországi régiókkal versenyzik, hanem közép-európai és nem közép-európai nagyvárosokkal egy nagyon szoros versenyben. „Ha a 110 kilométeres távolságot nézzük, ahonnan az emberek Budapestre járnak be dolgozni, akkor naponta több millió ember jön ide és éli itt az életét.” Navracsics szerint ezért is közös pont mindenki számára, hogy a Budapest fejlődjön, és helyt tudjon állni a versenyben. „Budapest Európa egyik központja is” – tette hozzá. Bízik benne, hogy minél több ilyen projekten tudnak majd közösen dolgozni a fővárossal.

„Kivételesen szép nap ez” – kezdte beszédét Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint most olyan helyen használták az adófizetők pénzét, ami a budapestiek és az ország számára is hasznos, hozzátette: ennek viszonylag ritkán örülhetünk. „Olyan tereket kapunk most, amik méltóak ahhoz a színvonalhoz, amire Budapest oly büszke.” Örül annak, hogy Navracsics szóba hozta azt, hogy ez egy nemzeti ügy, és nemcsak a budapestieknek, hanem az ország többi részének is fontos.

„Arra biztatom miniszter urat, hogy azt a zárolt 55 százalékot is hozza el Budapestnek és Magyarországnak, biztos vagyok benne, hogy ezért keményen meg fog dolgozni.”

– utalt a főpolgármester a zárolt európai uniós forrásokra. Elmondta, hogy a kormánynak és a fővárosnak sok közös projektje lehet a következő években, példának hozta a Göncz Árpád városközponti teljes körű felújítását. Karácsony megköszönte az előző városvezetés munkáját is, továbbá köszönetét fejezte ki a kivitelezőnek, a tervezőknek, a BKV-nak, a BKK-nak is. Külön megköszönte a budapestiek türelmét, amire „ hatalmas szükség volt” ennek a beruházásának létrejöttéhez.

Karácsony Gergely – Fotó: Huszti István / Telex
Karácsony Gergely – Fotó: Huszti István / Telex

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója is köszönetet mondott a felújításban részt vevőknek és a budapestieknek. Elmondta, hogy az egész felújítás költsége meghaladja majd 220 milliárd forintot, ebből a két most átadott megálló 20 milliárd forint volt – ez uniós, fővárosi és kormányzati pénzekből valósult meg. Négy állomás hiányzik még. „Ha minden jól megy, és nem történik más dolog, akkor 2023 májusában teljesen befejeződik a felújítás” – tette hozzá.

A következő hónapokban végleg búcsúznak a pótlóbuszok

A 3-as metró belvárosi, Lehel tér és Nagyvárad tér közti részét még 2020 novemberében zárták le teljesen. Nem sokkal azelőtt adták át a húszállomásos vonal déli szakaszát. Ekkor az utasok kisebb csúszással, a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közti állomásokat kapták vissza. A középső szakaszon a megállókat nem egyben, hanem szakaszosan zárták le: a Ferenciek terén és az Arany János utcánál már 2020 tavaszán elkezdődött a munka, aztán júliusban a Semmelweis Klinikák és Corvin-negyed következtek. Végül 2020 novemberében a megmaradt három állomást – Kálvin tér, Deák tér, Nyugati pályaudvar – zárták le.

A déli és az északi szakasztól eltérően a középső részt nem egyben kapják, illetve kapták vissza az utasok: három elkészült megállót már tavaly májusban átadtak. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis klinikák átadóján a két projektben érintett főpolgármester, Karácsony Gergely és Tarlós István egymásnak köszönte meg a 3-as metrót. Tavaly májustól mostanáig egyik irányból a Kőbánya-Kispest és Kálvin tér között, a másikból pedig Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között járt a kék metró.

A következő hónapokban pótlóbuszozni a Deák tér és a Göncz Árpád városközpont kell majd hétköznapokon. Keddtől napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni. Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között pótlóbusszal lehet utazni. Az új, hétfőtől érvényes közlekedési rendről a BKK oldalán lehet részletesebben tájékozódni.

A budapesti hármas metró vonalán utoljára 2017 novemberében lehetett korlátozások nélkül eljutni a déli végállomásról az Újpest-központig, ekkor kezdődött a lepusztult vonal felújítása. Eredetileg 2020 végére tervezték a felújítás végét, de ezt többször is módosították. Az első lezárt részt 2019 márciusában adták át. Ezután kezdődött a déli szakasz felújítása, ami 2020 végén ért finisbe.

A több százmilliárdos projektből – amiben nem csak az állomások kapnak új köntöst – már csak négy megálló hiányzik. Most úgy néz ki, a következő hónapokban az egész vonalat visszakaphatják a fővárosiak. A felújítás várhatóan 2023 második negyedévében befejeződik, a mostani tervek szerint március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják majd az utasok. Így közel öt és fél év után lezárulhat majd a hármas metró felújítása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!