Hétfőtől egyhetes országos pedagógussztrájk kezdődik

Legfontosabb

2023. január 22. – 19:26

Hétfőtől egyhetes országos pedagógussztrájk kezdődik
Fotó: Rácmolnár Milán

Másolás

Vágólapra másolva

Idén először, január 23-án újra országos pedagógussztrájk kezdődik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyhetes egységes sztrájkot hirdetett hétfőtől, amihez később a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott.

A sztrájkkövetelések között van a tanárok kirúgásának határidejét módosító rendelet visszavonása is

Az egységes munkabeszüntetés kezdete azért január 23., mert ekkor már véget ér a nyolcadikosok középiskolai felvételije, tehát a sztrájk nem veszélyezteti a diákok továbbtanulását. A nedolgozzingyen.hu-n a PDSZ azt írja:

azért nem egynapos, hanem egyhetes lesz a munkabeszüntetés, hogy a sztrájkfolyamat új erőre kapjon.

Az országos sztrájk napjain az iskolákban dolgozó pedagógusok eldönthetik, hogy egy adott napon egy vagy több órában nem veszik fel a munkájukat. De a törvény által előírt elégséges szolgáltatásokat biztosítani kell, azaz például a diákok óráinak felét meg kell tartani, és az érettségi előtt álló tanulóknak egy órája sem maradhat el.

Éppen a szigorú szabályok miatt sokan kritizálják a sztrájktörvényt, mert a tanárok szerint ezek betartásával láthatatlanná válik a tiltakozásuk. Így biztosan lesznek most is többen, akik a törvényben nem rögzített munkabeszüntetést, azaz a polgári engedetlenséget választják. Eddig 15 tanárt rúgtak ki, akik többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. Viszont egy új rendelet szerint a tankerületeknek nem kell 15 napon belül elbocsátaniuk azt, aki nem veszi fel a munkáját, ezt megtehetik a tanév végéig, augusztus 1-ig.

Az érdekvédelmi szervezetek régóta azt szeretnék elérni, hogy az ágazatban azonnali, 45 százalékos fizetésemelés legyen, és hogy a tanárok heti 22-26 tanóráját 22 órában maximalizálják. A sztrájkkövetelések között szerepel a sztrájkjog helyreállítása, és most már a tanárok kirúgásának időpontját újraszabályozó kormányrendelet visszavonása is.

Január 31-én jön a szolidaritás napja

Az egyhetes sztrájk utolsó napjára, január 31-ére a PDSZ meghirdette a szolidaritás napját. Erre a napra az Egységes Diákfront ülősztrájkot szervez az iskolákban.

Itt sem véletlen a dátumválasztás: aznap lesz egy éve, hogy a pedagógusok kétórás figyelmeztető sztrájkkal hívták fel a figyelmet a közoktatás problémáira. A szolidaritás napján a szakszervezetek cselekvésre hívnak mindenkit, aki fontosnak tartja az oktatás jövőjét. „Mindaz, ami ma az oktatással kapcsolatos követelések, események körül és velünk, munkavállalókkal történik most, bármikor, bármelyik szakmát, munkavállalót elérheti. Ezért mondjuk: Állj ki magadért, kiállunk érted”, írják a nedolgozzingyen.hu-n.

Január 31-én a szakképzésben dolgozók is sztrájkolnak. A PDSZ nekik kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, reggel 8:00 és 10:00 óra között. Azért kezdeményezték itt is a sztrájkot, mert tavaly egyeztetni akartak a kormánnyal a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkköveteléseikről, de a kormány nem tárgyalt velük. Az érdekvédelmi szervezetek többek között azt szeretnék elérni, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok is legalább a közoktatásban dolgozó tanárok illetményemelésével azonos fizetésemelést kapjanak.

Csütörtökön tárgyal a sztrájkbizottsággal Maruzsa Zoltán

A kormány egyelőre nem tett érdemi lépéseket a valódi párbeszéd érdekében. A Belügyminisztérium ugyan decemberben több mint 400 iskolaigazgatót és tanárt hívott meg egy egyeztetésre, de ezzel nem mindenki volt elégedett: volt olyan résztvevő, aki szerint Pintér Sándor belügyminiszter itt megalázta a pedagógusokat, és tagadta az oktatási rendszer problémáit.

A Belügyminisztérium péntek délelőtti közleménye szerint a sztrájkbizottság következő ülését Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár január 26, csütörtökre hívta össze.

A kormány kommunikációja már régóta változatlan: egyetértenek azzal, hogy a pedagógusoknak magasabb fizetést kellene kapniuk, de a nagyobb mértékű béremelést az uniós források megérkezéséhez kötötték. A kormánynak december 12-re sikerült megegyeznie a Magyarországnak járó uniós támogatásokról. Ha azok a pénzek megérkeznek, akkor már idén 20,8 százalékos béremelés jöhet az ágazatban, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket. Igaz, a 20 százalék feletti infláció miatt a szakszervezetek ezzel sem lennének elégedettek, és szerintük a tiltakozások nem csak a fizetések miatt vannak, így folytatni fogják a megmozdulásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!