Taxisszövetség: A sárga autó csak álca a drogterjesztőknek

2023. január 17. – 12:58

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepte Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármesterének tegnapi interjúnkban tett kijelentése, mely szerint a taxisok között vannak olyanok, akik aktív résztvevői a kábítószer-kereskedésnek.

A polgármester azzal árnyalta állítását, hogy bár a taxitársaságok azonnal kirúgják azt a sofőrt, akiről kiderül, hogy drogot terjeszt, a független szolgáltatókra senkinek nincs ráhatása. Niedermüller szerint amikor egy taxi köröz a Kazinczy környékén, akkor nem azért köröz, mert utasra vár, hanem hogy kiadja azt, amit kell.

A taxisszervezet vezetője állítja, hogy három éve nem beszélt Niedermüllerrel, így azóta közbiztonsági és közlekedésszervezési témákban sem egyeztettek. Metál úgy látja, hogy bár a probléma valóban létezik, a drogkereskedők csak álcának használják a budapesti taxik sárga arculatát, valójában nem engedéllyel rendelkező sofőrök, és sokszor csak bérlik a sárgára fóliázott autókat.

Metál Zoltán emlékeztet, hogy a hatóságok és a rendőrség feladata intézkedni ezekben az ügyekben, és nem tartja szerencsésnek az általánosítást. Szerinte több a tisztességes taxis vállalkozó, mint azok, akik miatt folyamatosan magyarázkodni kényszerülnek a szakma képviselői. Nyilatkozatát azzal zárja, hogy nincsenek könnyű helyzetben a helyi önkormányzatok, mert a VII. kerületben is rengeteg vendéglátó és szálláshely üzemel, ami a jelentős taxiforgalom egyik magyarázata.

A Niedermüller Péter polgármesterrel készített interjú kábítószer-terjesztő taxisokra vonatkozó megállapításaival kapcsolatban kérdéseket küldtünk a polgármesternek, illetve a fővárosi taxiengedélyeket kezelő Budapesti Közlekedési Központnak, de tőlük eddig nem érkeztek válaszok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete azt írta a Telexnek, hogy az intézkedés, illetve eljárás alá vont személyek foglalkozásáról nem vezet kimutatást a rendőrség.

Az Ügyészség hasonló választ küldött, amikor azt írta, hogy nem végez speciális statisztikai adatgyűjtést ebben a témában, ráadásul a taxisok kábítószer-terjesztésben való érintettségével kapcsolatos adatokat csak hosszú időn át tartó országos, tételes aktavizsgálattal tudnák közölni. A további tájékozódáshoz az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai rendszerét ajánlották figyelmünkbe, de ebből sem könnyen kikereshetők a budapesti taxisokat érintő kábítószerügyek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!