Újabb tapsbeszerzést írt ki az MTVA, ismét 30 millióért tapsoltatnak

2023. január 16. – 19:53

Másolás

Vágólapra másolva

December elején újra közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A nyertes pedig már meg is van: közel 30 millió forintért a Casting Office Kft. szervezi a tapsolást – írja az Rtl.hu

A leírás szerint a tapsszolgáltatást az MTVA a Kunigunda útján található székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen veszi igénybe. Ennek szervezését az EKR-be feltöltött dokumentumok szerint a Casting Office Kft. végzi majd nettó 29 millió 760 ezer forintért.

A közönség feladata egyszerű: a tapsoló feladatokat kell ellátniuk.

Az eljárásban a mennyiségeknél 12 hónapos időszakkal számoltak, a keretösszeget az MTVA egyéves várható igényét figyelembe véve határozták meg. A közönség igénybevétele napi legfeljebb 12 óra, a tervezett maximum létszám 200 fő naponta, a tervezett maximumlétszámmal számolva 16 felvételi nap.

Az MTVA-nak nem ez az első tapstendere: 2022 júliusában szintén 30 millió forintos keretösszeggel írtak ki közbeszerzést közönség biztosítására. A nyertes akkor is a Casting Office Kft. volt. A megrendelő akkor és most is az összeg 70 százalékára vállalt lehívást. Az előző szerződésben foglalt 12 hónap még nem telt le, az Rtl.hu arra a következtetésre jutott, hogy az előző keret kimerülhetett. Erről megkérdezték az MTVA-t, választ azonban egyelőre nem kaptak.

Idén a közmédia 3,5 milliárddal kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint tavaly, de az összeg így is meghaladja a 127 milliárd forintot. Ebből nemcsak tapsolásra költenek, hanem egyes értesülések szerint olyan szoftverre is, ami megfigyelheti a dolgozók egérmozgását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!