Évi 30 millió forintért tapsolhatnak a közmédiában

2022. július 27. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

Közönségszervezéshez, vagyis tapsoló emberekhez írt ki közbeszerzést évi 30 millió forint értékben az MTVA, írja az Átlátszó. A felhívásban külön ki is térnek arra, hogy a közönség feladata különböző saját gyártású, közmédiás műsorokban tapsolni. A közönséget maximum napi 12 órában dolgoztatnák, és maximum 200 főre lenne szükség naponta.

Ez a 30 millió egyébként szinte aprópénz az MTVA-nál, hiszen csak idén több mint 130 milliárd a közmédia költségvetése. Annak a közmédiának, amelyről már az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy kötelességük nem hazugságokat terjeszteni, bármennyire is ellenkeznek miatta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!