A legnépszerűbb egyetemi szakok esetében is eltörlik a központilag meghatározott minimumponthatárt

2023. január 11. – 17:39

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány teljesen átírta a felsőoktatásba való felvételizés szabályait, több szakon is eltörölték a ponthatárokat – írja az Eduline.

2023-tól megváltoznak a felsőoktatási felvételi szabályai. Megszűnik például a minimumponthatár: a maximum 500 pontos felvételi rendszerben az alapképzésre és osztatlan képzésre eddig nem lehetett bejutni 280 pont alatt, a felsőoktatási szakképzésre pedig 240 pontnál kevesebbel.

Egyes népszerű képzések esetében azonban eddig egy központilag meghatározott ponthatárt is el kellett érnie annak, aki be akart kerülni az adott szakra. Ebbe a körbe tartozott többek között az általános orvosi, a tanári, a turizmus-vendéglátás, a kommunikáció- és médiatudomány, az állatorvosi, a fogorvosi, a jogász, a pszichológia, a történelem, a szabad bölcsészet képzés. Az Eduline kérdéseket küldött az Oktatási Hivatalnak azzal kapcsolatban, hogy ezeken a szakokon is eltörlik-e a minimumponthatárt.

Az OH válasza szerint a minimumponthatárok megszűnnek, „de a felsőoktatási intézmények saját hatáskörben határozhatnak meg minimumpontokat.” Azt, hogy hány hallgató nyerhet felvételt, az egyes intézmények fogják meghatározni, a fenntartóval való egyeztetés után.

A legtöbb felsőoktatási intézmény valamelyest lazított a szabályokon. A népszerűségi lista élén álló gazdálkodási és menedzsment szakon korábban csak azok szerezhettek állami ösztöndíjas helyet, akik a maximális 500-ból legalább 400 pontot gyűjtöttek. Idén az ELTE illetve a pécsi és a szegedi Tudományegyetemek nem húztak minimumponthatárt, a Debreceni Egyetemen és a Pannon Egyetemen alacsonyan, 280-nál határozták meg a limitet, míg a győri egyetemen 350-nél. Egyedül a Corvinuson és az Óbudai Egyetemen tartották meg a korábbi 400-as ponthatárt.

Hasonló a helyzet a kereskedelem és marketinggel, pénzügy és számvitellel is, de nem húztak előzetes, „központi” ponthatárt az államilag támogatott orvosképzésen sem – írja az lap. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minimális pontszámmal is be lehet jutni ezekre a képzésekre: a végleges ponthatár a jelentkezők teljesítményétől és az adott szakra felvehető hallgatók maximális számától függ majd.

A minimumponthatár eltörlésének köszönhetően többen juthatnak majd be az egyetemre, ám az Eduline szerint több népszerű szakon 40-50 ezer forinttal emelkedett az önköltség összege.

Arról, hogy pontosan miben változik még a felvételi eljárás 2023-tól, ebben és ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!