TGM: Amit Orbán csinál, az infantilis hazudozás, hatalom nélküli trükközés

2022. december 26. – 08:48

TGM: Amit Orbán csinál, az infantilis hazudozás, hatalom nélküli trükközés
Tamás Gáspár Miklós – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy globális katasztrófa közepén vagyunk, miközben Magyarországon kitört a téboly. Többek közt erről is beszélt Tamás Gáspár Miklós filozófus a Hvg360-nak adott interjúban.

A Föld nem tud eltartani nyolcmilliárd embert, de a globális katasztrófa részének tekinti a járványokat, a migránsokkal szembeni gyűlöletet, az orosz–ukrán háborút és a klímakatasztrófát.

„A katasztrófa gazdasági, morális, politikai, katonai szempontból itt van, és senki nem viselkedik racionálisan”

– fogalmazott TGM.

Az egyének szintjén lát ugyanakkor pozitív fejleményeket. „Sokakban van indíttatás, hogy szebb, morálisabb, méltóbb életet éljenek.” A közjó már nem várható szerinte az állami autoritástól, „mert a nemzetállami szint megszűnt, csak az egyéntől, a kis közösségektől”.

A különböző jogvédő, szociális, emberi jogi, nővédő, kisebbségvédő, környezetvédő vagy helyi kulturális és egyéb szervezetekre érdemes figyelni TGM szerint. Biztató jelnek látja a tanár-diák-szülő tüntetéseket is, amelyek azt bizonyítják, hogy „vannak morális energiák a társadalomban, szépen tudnak viselkedni, nagylelkűen, még közeledni is tudnak egymáshoz, például az egyházi iskolák a világiakhoz”.

Szerinte itt már nem csak ellenzékiek szűk csoportjának akciójáról van szó, a maradék 8-9 millió ember is szeretne szebb, emberhez méltóbb életet élni, és tesz is lépéseket ebbe az irányba.

„Orbán Viktor nem számít sokat ebben a pillanatban. Amit csinál, az infantilis hazudozás, gyengeség, hatalom nélküli trükközés”

– jelentette ki Tamás Gáspár Miklós.

Ha a miniszterelnöknek lenne hatalma, pár héttel ezelőtt nem fogalmazhatott volna meg ilyen éles kritikát Matolcsy György jegybankelnök – magyarázta a filozófus. „Vannak különböző érdekcsoportok, de nincs racionálisan megszervezett központi hatalom és egységes akarat, amely vinné valamerre a társadalmat. Én összevisszaságot látok, káoszt, és nemcsak Magyarországon, hanem máshol is Kelet-Európában.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!