Pintér Sándor „természetesen” részt vesz a pénteki köznevelési konzultáción

2022. december 15. – 22:03

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben cáfolta a Belügyminisztérium, hogy Pintér Sándor miniszter ne venne részt a pedagógusokkal péntekre tervezett konzultáción. Mint az MTI-ben kiadott nyilatkozat fogalmaz:

„Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére 2022. december 16-án köznevelési konzultációra kerül sor Budapesten. A rendezvényről az elmúlt időszakban számos minden alapot nélkülöző, hangulatkeltő információ jelent meg. A Civil Közoktatási Platform 2022. december 15-én közzétett, számos médiatartalom-szolgáltató platformján ismertetett nyílt levele is téves információkon alapul. A találkozót a belügyminiszter hívta életre, így természetes, hogy azon részt vesz.”

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az oktatásügyért is felelős Belügyminisztérium szerint négyszáz iskolaigazgató és tanár lesz majd jelen, és több tucat pedagógus fel is szólalhat majd – függetlenül attól, hogy aktívan részt vesznek-e a hónapok óta tartó tiltakozásokban, vagy sem. Ezt követően azonban a Civil Közoktatási Platform (CKP) egy nyílt levélben csalódását fejezte ki, amiért úgy értesültek, valójában csak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral tudnak majd találkozni.

A miniszter jelenlététől ugyanakkor szinte független, mennyire lesz érdemi a pénteki találkozó. Ahogyan ugyanis azt korábbi cikkünkben írtuk, a szakszervezetek például ott lehetnek majd az eseményen, de nem lesz lehetőségük felszólalni.

A kormány régóta az EU-val való megállapodáshoz köti az ágazat béremelését, ami kedden meg is történt. Ha megérkeznek az uniós pénzek, akkor három év alatt lépcsőzetesen növekednének a fizetések, és a pedagógusok bére 2025-re érné el a diplomás átlagbér 80 százalékát. A pedagógus-szakszervezetek egyéb követeléseikről is tárgyaltak november elején Maruzsa Zoltánnal, de lényegi változást azóta sem sikerült elérniük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!