Fürjes Balázs: Az európai nagypolitika egy olyan power game, amit huszonheten játszanak, és a végén Orbán Viktor nyer

2022. december 14. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

„A foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek” – mondta Gary Lineker, egykori angol válogatott focista még valamikor a kilencvenes években. A mondatot azóta unalomig ismételgetik különböző változatokban.

Most Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára fordította az európai politikára, miután Magyarország több fontos kérdésben is megállapodott az Európai Unióval.

„Az európai nagypolitika egy olyan power game, amit huszonheten játszanak, és a végén Orbán Viktor nyer. Vele pedig Magyarország, mert neki a hazája az első – ez egyébként a győzelmének pofonegyszerű titka is” – fogalmazott Fürjes Facebookon.

Az államtitkár szerint Magyarország győzelmének örülhetnének a baloldalon is, és eltanulhatnák végre a siker receptjét. „Vagy marad az ellenzéki lét, végül is felelősség nélkül is biztos megélhetést ad a Gyurcsány-campus lakóinak. De idegen zsoldban csak idegen érdekeket lehet szolgálni, arra pedig egyáltalán nem vevők a magyarok”.

Négy kérdésben jutottak elvi egyezségre az uniós nagykövetek hétfőn:

  • az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatás;
  • a 15 százalékos globális minimumadó;
  • az 5,8 milliárd euró (közel 2400 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó magyar helyreállítási terv feltételekhez kötött jóváhagyása;
  • és a jogállamisági eljárásban javasolt magyar EU-s pénzek felfüggesztésének ügye – az eredeti javaslatot mérsékelve, 2600 milliárd forintnyi forrás kifizetését függesztik fel.

Az EU és a magyar kormány közötti nagy megegyezésről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!