Pénteken iskolaigazgatókkal fog konzultálni Maruzsa Zoltán

2022. december 13. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár december 16-a pénteken 10:00-kor iskolaigazgatókkal fog konzultálni. Úgy tudjuk, hogy a konzultációra a tankerületi igazgatók hívtak meg intézményvezetőket, és több pedagógus is részt vesz az egyeztetésen. Az ugyanakkor nem világos, hogy a kiválasztott tanárokat ki, és mi alapján hívta meg az eseményre.

Információink szerint a legtöbb iskolában az intézményvezetőket csak telefonon értesítette a tankerület, de a pedagógus-szakszervezetek levelet is kaptak Maruzsa Zoltántól, ami lapunkhoz is eljutott. Ebből kiderül, hogy a konzultáción az érdekvédelmi szervezetekből egy ember vehet részt az eseményen, és a tagoknak nem lesz lehetőségük megszólalni a találkozón.

„Mivel a rendezvény programja kötött, a felszólalás lehetőségét ezen a fórumon nem tudjuk biztosítani. A szakszervezetekkel a további egyeztetésre a következő sztrájktárgyaláson természetesen lesz mód.”

Ugyanakkor úgy tudjuk, több iskola igazgatója azt az információt kapta, hogy ők felszólalhatnak az egyeztetésen. Fejenként három percet kaptak erre, amit átruházhatnak pedagógus kollégájuknak.

Az eseményt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartják. Az a levélből sem derül ki, és az általunk megkérdezett érintettek sem tudják, hogy miről lesz szó az egyeztetésen. Az ügyben megkerestük a Belügyminisztériumot is, arra voltunk kíváncsiak, hogy kik és mi alapján hívtak meg intézményvezetőket és tanárokat, mi a célja a konzultációnak, és lesz-e lehetőségük felszólalni az érintetteknek, vagy egy bejelentés várható. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

A kormány éppen kedden jelentette be, hogy megállapodott az Európai Unióval, így megérkezhetnek az uniós pénzek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón azt ígérte:

amint megérkezik az uniós pénz, megemelik a pedagógusok bérét.

A kormány már régóta az EU-val való megállapodáshoz köti az ágazat béremelését. Ha megérkeznek az uniós pénzek, akkor három év alatt lépcsőzetesen növekednének a fizetések, és a pedagógusok bére 2025-re érné el a diplomás átlagbér 80 százalékát. A pedagógus-szakszervezetek egyéb követeléseikről is tárgyaltak november elején Maruzsa Zoltánnal, de lényegi változást azóta sem sikerült elérniük.

Szombaton Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke és Maruzsa Zoltán is részt vett a kormányülésen. Itt azonban Horváth Péter szerint nem volt szó a tanártüntetésekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!