Borjú méretű vadkan turkált egy badacsonyi strandon

2022. december 9. – 16:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Balaton-parti nádasok tele vannak vaddisznóval, az állatok annyira felbátorodtak, hogy birtokba veszik a kiürült strandokat – derül ki a Balatoni értékmentés Facebook-csoportba egy tag által feltöltött, mai képekből.

A poszt szerint a disznók behúzódása a nádasokba annak köszönhető, hogy az állomány eleve túlszaporodott, ráadásul az élőhelyek is fogynak. A part menti sáv ilyen körülmények között relatíve jó búvó- és táplálkozóhelynek számít az állatoknak, akik előmerészkedve széttúrják a földet és ráijeszthetnek a sétálni, sportolni érkező látogatókra.

A Badacsonylábdihegyen péntek reggel készült képek alapján akár hatalmas méretű vaddisznókkal is összefuthatunk az északi parti strandokon. A Vadalarm tanácsai szerint bár a vaddisznók igyekeznek elkerülni az emberrel való találkozást, ha mégis így jön ki a lépés, előfordulhat, hogy agresszíven kezdenek viselkedni, különösen, ha éppen malacaik vannak. Ilyenkor semmiképp se indulunk feléjük, ne álljuk útjukat, ne szorítsuk be őket olyan helyre, ahol nem tudnak elmenekülni, mert azt fenyegetésként érzékelhetik.

A vaddisznóbűnözés az utóbbi időben másol is kezd elharapózni, volt, hogy Debrecen belvárosában szaladgáltak a disznók, nyáron pedig a villamoson utazók szeme láttára végeztek kismalacokkal a Szent János Kórház közelében. A problémáról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!